Újraélesztettek egy munkást, aki a munkahelyénél lévő buszmegállóban esett össze. Szerencsére munkatársai között voltak, akik mentőszolgálati tapasztalattal rendelkeztek, így ők azonnal megkezdték az újraélesztést, amíg kiérkeztek a mentők.

Drámai jelenetek játszódtak le a Schneider Electric dunavecsei üzemének közelében, ahol egy munkavállaló a műszakváltást követően váratlanul összeesett - írja a Baon. 2026. április 20-án történt az eset, amikor a gyár melletti buszmegállóban várta a vállalati járatot a dolgozó, aki ekkor rosszul lett és elvesztette az eszméletét.
Kollégái a segítségére siettek, köztük voltak olyanok is, akik korábban mentőszolgálati tapasztalatot szereztek, ők azonnal megkezdték az újraélesztést, amíg várták a kiérkező mentőket és a helyszíni egészségügyi szakembert is. Minden rendelkezésre álló eszközt mozgósítottak a szakemberek: defibrillátort is használniuk kellett, illetve a gyárban dolgozó képzett egészségnyújtók is részt vettek az életmentésben.
A gyors és összehangolt beavatkozásnak köszönhetően sikerült stabilizálni a férfi állapotát, akit kórházba szállítottak. A cég közölte:
Meggyőződésünk, hogy a gyors helyzetfelismerés és a felkészültség kulcsszerepet játszik az ilyen esetek kezelésében
- olvasható a Tények cikkében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.