Őrizetbe vették a Dunába dobott fiú gyilkosait

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2012. július 27. 13:10
A rendőrség közleménybe tudatta, emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két férfi ellen eljárás indult. A nyomozók szerint B. Ádám Ferenc és Z. Alfréd László 2011. december 3-án a Budapest III., Hajógyári szigeten megaláztatását és bántalmazását követően vízbe dobta a 21 éves Haraszti Gézát.
Bors

Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztály - őrizetbe vételük mellett - eljárást indított B. Ádám Ferenc 24 éves üllői és Z. Alfréd László 38 éves budapesti lakos ellen - írja a police.hu.

A nyomozók rendelkezésre álló személyi és tárgyi bizonyítékai alapján a két férfi 2011. december 3-án a Budapest III., Hajógyári szigeten megaláztatás és bántalmazást követően vízbe dobták a 21 éves Haraszti Gézát, akinek holttestét az őt kereső hozzátartozója találta meg a bűncselekmény elkövetésének napján a Hajógyári sziget szórakozóhelyei közelében a Duna parton. A fiatalember halálát vízbe fulladás okozta.

Az elhunyt halála ügyében 2012. június 8-án rendelték el a nyomozást, fokozott ügyészei felügyelet mellett. A nyomozásban az életvédelmi osztály 12 munkatársa vesz részt, a gyanúsítottak elfogásáig 2.248 munkaórában 92 tanút hallgattak meg, illetve kilenc szakértőt rendeltek ki. A nyomozást több állampolgári bejelentés segítette.

A gyanúsítottak a Hajógyári sziget Dokk Club portásai voltak, a BRFK munkatársai tartózkodási helyeiken fogták el. A bűntetőeljárás további feladatát jelenti az emberölésben közreműködő további személyek azonosítása, felkutatása.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály a 2006. február 12-én a Hajógyári szigetről eltűnt Strehó Gergely és a 2006. június 3-án a Hajógyári szigetről eltűnt Rajnay Zoltán ügyében szintén tovább folytatja a büntetőeljárást.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.