Egy évet jósoltak egy anyukának, miután agresszív terminális agydaganatot diagnosztizáltak nála. Most a nő elárulta, hogy már tünetmentes, de kezdetben súlyos rohamai voltak.

A 42 éves Kimberly Pelling 2022 augusztusában, mindössze négy hónappal a szülése után rohamokat kezdett el tapasztalni. Az orvosok agydaganatot diagnosztizáltak nála, amelyet később negyedik fokozatú IDH-mutáns anaplasztikus asztrocitómaként, egy agresszív és jellemzően gyógyíthatatlan rákként igazoltak.
Úgy éreztem, mintha eltűnt volna a föld alattam
- idézi Kimberly szavait a Mirror. Elárulta, hogy csak gyerekeire tudott gondolni és arra, hogy nem hagyhatja őket magukra.
„A jövőnket tervező elfoglalt anyából hirtelen az életemért küzdővé váltam. Semmi sem készít fel erre a pillanatra.” Kimberly, aki tanárnőként dolgozik, az ötéves Raymond és a négyéves Barrett édesanyja.
A diagnózis után azonnal megkezdte a kezelést, melynek során egy nagy agyműtéten esett át, majd következett öt hét sugárkezelés, majd a kemoterápia, mindeközben az anyuka pedig kétségbeesetten próbált túlélni.
Nyolc hónappal később az orvosok egy nagy, gyorsan növekvő, gyógyíthatatlan daganatot fedeztek fel, majd közölték a szívszorító prognózist, miszerint egy éve van hátra, legfeljebb három.
Éreztem egy halk hangot, amely azt suttogta, hogy ne adjam fel
- mondta.
2023-ban visszautasította a hagyományos kezelést, amely kemoterápiából és sugárkezelésből állt volna, mondván, hogy a kezeléstől túlságosan rosszul érzi magát. Úgy akart harcolni, hogy közben teljesértékű édesanya lehessen. Kimberly hamar túlélőtörténetek, alternatív kezelések, gyógynövények és életmódváltási tanácsok után kezdett kutatni, szerinte semmi veszíteni valója nincs vele.
Kialakított saját menetrendet életmódjában, amit menet közben folyamatosan váltogatott. A rutinjába a cukormentes étrendektől kezdve beletartozott a testmozgás, futás, válogatott táplálék-kiegészítők, az agyvizsgálatok és az ima.
Hónapokig kétségek között őrlődött, hogy a változtatásai valóban sikeresek-e, mígnem nyolc hónappal később zsugorodni kezdett a daganata. Az orvosa nem tudta megmagyarázni a hirtelen változást. Kimberly zokogott, mikor közölték vele, úgy érezte imáira válasz érkezett.
Rákja mellett Kimberly ADHD-val is él, de gyógykészítményekkel kezeli magát és inkább vitaminokat szed. Az édesanya reményt akar adni másoknak, ezért osztja meg történetét, ami csak saját tapasztalásait tartalmazza, nem pedig egy recept a gyógyulásra.
2025-ben a vizsgálatokon nagymértékű változás volt látható: rákmentesnek nyilvánították.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.