Magyar körözött bűnözőt fogtak el Németországban, miután Magyarországon több területen is bűncselekmények sorát követte el. A gyanúsított nem vonult be a börtönbe a megadott időben, ezért körözést adtak ki ellene. Végül Németországban fogták el, ahol szintén követett el bűncselekményeket.

A KR NNI célkörözési egységét idén év elején kereste meg a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság, hogy segítséget kérjen egy három évvel ezelőtt megszökött férfi felkutatásban. A jelenleg 51 éves R. György ellen hét belföldi és három európai elfogatóparancs van érvényben.
Csalás miatt kereste az Egri, a Szekszárdi és a Veszprémi Törvényszék. Némelyik több ügyben is. A Fővárosi Törvényszék pedig csalás és garázdaság miatt adott ki ellene elfogatóparancsot. Valamennyi ügyben már letöltendő börtönbüntetés várt rá, összesen hét év. A Heves vármegyei illetőségű férfi a rá jogerősen kiszabott szabadságvesztések elől megszökött, és nem vonult be a börtönbe. Három éve elérhetetlenné vált a hatóságok számára.
Miután a KR NNI célkörözési nyomozói belefogtak a férfi felkutatásába, kiderült, hogy a BRFK Célkörözési Osztálya is a szökevény tartózkodási helyének felderítésén dolgozik. A két egység ezt követően együtt folytatta a munkát. A budapesti nyomozók olyan lényegi információkat tudtak az NNI-s kollégáikkal megosztani, ami nagy mértékben szűkítette a férfi fellelhetőségi körét. Ezt követően körvonalazódott az a feltételezés, hogy a férfi Németországban bujkálhat. Így a fejvadászok a Célkörözési Egységek Európai Hálózatán (ENFAST) keresztül felvették a kapcsolatot a német szakegységekkel is. A haladéktalan és zökkenőmentes információcserét a német és a magyar rendőrség között az ORFK BF NEBEK biztosította. A határokon átnyúló kooperáció meghozta a sikert, miután a rendőrök behatárolták a körözött pontos tartózkodási helyét. A több egység részvételével lezajlott művelet során végül április 20-án Oldenburgban, egy áruházban fogták el.
Közben kiderült, hogy az elfogatóparancsokon túl hazánkban és Németországban is több büntetőeljárás folyik jelenleg vele szemben. R. Györgyöt a német rendőrök elfogását követően őrizetbe vették. Átadásáról a későbbiekben döntenek - közölte a police.hu.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.