Végre lehullt a lepel az idei év egyik legmeglepőbb döntéséről. A TV2 sikerműsora, a Megasztár hamarosan új évaddal tér vissza a képernyőkre, a zsűri névsora pedig teljessé vált. A tehetségkutató legújabb szezonjában a szakma krémje foglal helyet a mesteri székekben: Marics Peti, Herceg Erika és Puskás-Dallos Bogi mellé egy igazi közönségkedvenc érkezik. A találgatásoknak vége, eldőlt, hogy T. Danny, azaz Telegdy Dániel csatlakozik a csapathoz, aki Curtistől veszi át a stafétát.

A hír hallatán sokan találgatni kezdtek, vajon mi állhat a háttérben, de Curtis, ahogy tőle megszokhattuk, nem hagyta kétségek között a rajongóit. Az újpesti rapper őszintén és emelt fővel beszélt a változásról a Borsnak, tisztázva, hogy szó sincs haragról vagy váratlan szakításról:
Ez nem egy új döntés volt, hogy nem én leszek. Már év elején megbeszéltük a csatornával, és közösen döntöttünk így. Hálás vagyok, hogy a TV2-höz tartozhatok, és büszke vagyok arra is, amit tavaly elértünk a Megasztárral
– árulta el Curtis. A rapper szavaiból egyértelműen érezhető a lojalitás a csatorna felé, és az is, hogy a döntés hátterében egy tudatosan felépített stratégia áll, nem pedig hirtelen fellángolás.
Érdekes egybeesés, hogy pont Curtis volt egyébként az egyik első a szakmában, aki felismerte a fiatal tehetségben rejlő potenciált, és segítette őt a pályája elején. Közös munkájuk gyümölcse, a Faszagyerek című sláger pedig azóta is tarol az interneten: a dal már 17 millió megtekintés felett jár a YouTube-on, ami elképesztő teljesítmény a hazai piacon:
Dani olyan, mint a kisöcsém! Van közös dalunk is, amit imádnak az emberek. Sőt, én hívtam meg először őt, hogy lépjen fel a Budapest Parkban velünk, mikor még a szárnyait bontogatta. Igaz, mostanában nem beszéltünk, de zeneileg és szakmailag is elismerem. Sok sikert kívánok neki és az egész stábnak az idei évadhoz! Én biztos nézni fogom!
– jegyezte meg Curtis.

De mi várható Curtistől a következő időszakban? Aki azt hitte, hogy a rapper pihenni vonul, az nagyot téved. A tévés szereplés helyett most visszatér az elsődleges szenvedélyéhez: a zenéhez és a színpadhoz, emellett pedig a magánéletére is sokkal több minőségi időt szeretne fordítani:
„Készülünk a fesztiválszezonra a zenekarommal, és jönnek az új Curtis-dalok. Sok időt töltök a kisfiammal és a feleségemmel, ami nagyon feltölt és boldoggá tesz” – mesélte a lapunkak az újpesti rapper. Úgy tűnik, ezzel a döntéssel mindenki nyert: a nézők egy új, lendületes zsűritagot kaptak, a rapper pedig visszatérhet az alapokhoz, ahol a legboldogabb. Az biztos, hogy a TV2 egyik legizgalmasabb őszi szezonja elé nézünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.