Nyomozást indítanak a halott László ellen

szatír
PUBLIKÁLÁS: 2012. július 28. 11:00
Hiába halt meg, büntetőeljárást indíthatnak a 40 éves I. László ellen. Miként a Bors megírta, a férfi szerdán megszerezte egy rendőrnő fegyverét, majd főbe lőtte magát Budapesten. A fegyverhez a férfi dulakodás közben, erőszakkal jutott hozzá.
S. D.

 

- Mindenképpen tisztázni kell a körülményeket – közölte Berár Iván, a BRFK főosztályvezetője a Bors feltevésére. Dr. Kamarás Péter ügyvéd szerint ha a férfi jogtalanul szerezte meg a fegyvert, amellyel az öngyilkosságot elkövette, akkor felmerül a büntetőjogi felelőssége is.

– Bár az öngyilkosság körülményeit általában közigazgatási eljárás során tisztázzák, ebben az esetben szükség volna büntetőeljárás lefolytatására. Az elkövetés eszközéhez a férfi úgy jutott hozzá, hogy elvette a rendőrtől. Ezt a kérdést pedig csak egy büntetőeljárás keretein belül lehet vizsgálni – állapította meg Kamarás, aki elmondta: a nyomozást ez ügyben le is zárják majd, mivel az elkövető meghalt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.