Senki (vagy legalábbis nem sokan) nem tudta eddig, kicsoda Jan Mauersberger. A focista – aki a német másodosztályban játszik Greuther Fürthben - egy internetes közösségi oldalon ismerkedett meg jövendőbelijével. Manapság már ebben sincs...
Hogyan is lehetne jobban kezdeni az új évet, mint egy finom kis autós üldözéssel. Egy 26 éves, USA-beli anya úgy döntött, kihagyja az alkoholtesztet. Mmegkerülte hát a rend őrei által emelt kordont, és továbbhajtott.
Rémisztő átoktól szabadította meg az ádándiakat Ursinyi Julianna. A tisztán látó asszonynak sikerült megfékeznie Sarolta bosszúját. Az elégetett boszorkány százévente csapott le a falura.
Módosítanak-e a médiatörvényen, ha gond lesz vele? Lázár János frakcióvezető szerint igen, Orbán Viktor azt mondta, eszük ágában sincs változtatni. Navracsics úgy véli, módosíthatnak.
25 millió forint értékben vásárolt volna luxusórákat a világ negyedik leggazdagabb emberének, Mukesh Ambaninak két lánytestvére és édesanyja, de hitelkártyáikat nem fogadta el az OTP-s terminál.
A hétéves Dorottya félelmet és fájdalmat félretéve csontvelőt adott leukémiában szenvedő hároméves kishúgának. A kis Laurának a teljes gyógyuláshoz őssejtkezelésre lenne szüksége.
A Megasztár esetlen dívája végre boldog: megszabadult a celebek csillogó életétől, s visszatérhetett második otthonába, szűk irodájába, szeretett mezőgazdasági gépei közé.
Fantasztikus természeti jelenségnek lehetnek szemtanúi kedden. Ha derült lesz az ég, kiválóan lehet majd látni, ahogy a Nap 76-78 százaléka eltűnik mintegy három órára.
Egy bejelentő megtalálta azt a kisteherautót, amellyel január elsején hajnalban elgázoltak egy fiatal nőt a fővárosban. A furgon tulajdonosát egyelőre tanúként hallgatták ki.
Magyaroknak tart ingyenes előadást az interneten Dadi Janki, India első női lelki vezetője. A 95 éves hölgy, megoldást kínálhat arra, miként győzzük le belső félelmeinket, problémáinkat 2011-ben.
Pamela Anderson halálra rémült, mikor egy vonat peronján útját állta egy zaklatója. A fiatalember egészen London óta követte a Baywatch szőke sztárját. A rajongó annyira izgatott lett a nő közelségétől, hogy több embernek kellett letepernie.
Lemetszette a heréit saját otthonában egy 22 angol fiatalember, aki mindenáron nem szeretett volna változtatni. A férfi csak másnap jelentkezett a Chesterfield Royal Hospital kórházban, hogy elmondta, meglepően enyhe fájdalmat érez - ahhoz képest,...
A férfiak nagy része azt szeretné, ha párja szex közben is beszélne, ettől a pasik bevadulnak. Csakhogy a nők többsége gátlásos, ha szavakba kell öntenie erotikus kívánságát.
Megtiltotta a dohányzást a tengeralattjárók legénységének az amerikai haditengerészet. A szabály január elsején lépett életbe, mostantól súlyos büntetésre számíthat, aki a víz alatt rágyújt egy cigire.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság lopás miatt keres két eddig ismeretlen férfit. Az elkövetők még tavaly október 25-én három helyen is lecsaptak játékgépekre.
Egy súlyos pszichiátriai panaszokkal küszködő 25 éves férfit lőttek le a rendőrök egy tűzpárbaj során a franciaországi Montfermeilben. A lövöldözésben egy rendőr megsebesült.
Összebalhézott a Való Világ villájában Olivér és Vastag Tamás. Az eset pár napja történt, de csak most derült ki, hogy történt köztük valami, amit az RTL Klubnál megpróbáltak elkenni.
Egyedülálló kocsit alkotott két szombathelyi gimnazista. Orosz Ádám és Mérő László autója az internetről vezérelhető, s a világ bármelyik pontjáról irányítható.
Ausztriában köszöntötte az újévet Orbán Viktor. A miniszterelnököt és családját többen is látták a népszerű Hochkar sípályánál, illetve egy göstlingi fogadónál is, amint csomagokat pakolt.
Idén sem ússzuk meg áremelkedések nélkül: drágább lesz a kenyér, a hús, májustól többet fizetünk a tojásért is. A benzin éves szinten 5–6 százalékkal is többe kerülhet.
Esős nyárra számíthatunk, ezért idén nehezebb lesz belőni a tervezett szabadságot. A 74 éves Dávid Mihály 39. alkalommal is elkészítette egy évre szóló időjárás-előrejelző naptárát.
Eszméleténél van, és beszélni is képes L. Anna, akit életveszélyes állapotban vittek kórházba a mentők, miután újévkor cserbenhagyásos gázolás áldozatává vált.
Balesetet szenvedett az osztrák Alpok lankáin Hajdú Péter. A TV2 Frizbi című műsorának vezetőjét egy magyar hódeszkás gázolta el síelés közben. Hajdú erôs fájdalmai miatt kórházba került.
Fallal tartanák távol az illegális bevándorlókat Görögországban. A görög állampolgárok jogaiért felelős miniszter, Krisztosz Paputszisz egy hétvégi interjúban megerősítette: a Törökországgal határos vonalat egy 206 kilométeres kerítéssel zárnák le.
Január negyedikén reggel nyolc és tizenegy óra között közel nyolcvanszázalékos napfogyatkozás figyelhető meg Európa, Észak-Afrika és a Közel-Kelet területéről.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.