Rémisztő perceket éltek át a Wizz Air WZZ83-as járatának utasai csütörtökön, április 30-án. A Marosvásárhelyről Budapestre érkező repülőnek eredetileg 15 óra 45 perckor kellett volna leszállnia a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ez azonban csak a harmadik próbálkozásra sikerült.

A fedélzeten ülők szerint a gép két alkalommal is már szinte a kifutópályát súrolta, amikor a pilóta hirtelen ismét felhúzta a repülőt és újabb körre indult a reptér felett.
A váratlan manőver miatt az utasok között pillanatok alatt elszabadult a pánik. Többen rosszul lettek, volt aki hányt, mások imádkoztak, sokan pedig attól rettegtek, hogy műszaki hiba történt. Sokan azt hitték, hogy a futómű romlott el, és azért nem tud a gép földet érni.
László, akinek marosvásárhelyi rokona a fedélzeten utazott, elmondta:
Egy marosvásárhelyi rokonom ült a gépen, amikor végre leszálltak, órákba tellett míg lenyugodott
– mesélte.
Szerinte nemcsak maga a manőver volt rettenetes, hanem az is, hogy az utasok semmilyen tájékoztatást nem kaptak.
A félelem mellett a bizonytalanság volt a legnagyobb baj, senki nem mondta meg nekik, mi történik, minden utas rettegett
– tette hozzá.
A Flightradar24 adatai szerint a járat valóban szokatlanul bonyolult megközelítést hajtott végre Budapest felett, kétszer is átstartolt, mielőtt végül sikeresen földet ért.
Gulyás Zoltán pilóta szerint a kapitány teljesen szabályos eljárást követett, és nagy valószínűséggel az úgynevezett szélnyírás miatt döntött az átstartolás mellett. Ez egy rendkívül veszélyes légköri jelenség, amikor a szél iránya és erőssége hirtelen megváltozik a kifutópálya közelében, ami komoly kockázatot jelenthet leszálláskor.
A szakértő szerint a harmadik próbálkozást már egy másik kifutópályán hajtotta végre a pilóta, ahol kisebb lehetett a veszélyes széláramlat, így végül sikerült biztonságosan letenni a gépet – írja a Blikk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.