Már hosszú ideje vágyott egy állatkerti sétára olvasónk, Halász Judit, aki barátaival együtt tegnap vett részt a lapunk Facebook- játékán nyert makirandevún, amelynek a Fővárosi Állat- és Növénykert Madagaszkár-háza adott helyet.
– Az elmúlt hónapokban többször is kívánkoztam ide, de valahogy sohasem jött ki úgy a lépés, nagyon örülök, hogy most végre eljutottam. Már mindent tudok a makikról a Borsból – büszkélkedett Judit.
Elviék mintha éreznék, most nem csak látogatók, vendégek jöttek, kifejezetten izgatottan fogadták, le-föl ugrálva követték az érkezőket. Amikor pedig előkerült kedvencük, a mazsola, levetkőzték maradék távolságtartásukat, körbevették Juditot, s a kezéből fogadták el a csemegét.
– Olyan puha a kezük – lelkendezett Judit, aki nagyon élvezte az állatok társaságát, nem győzte osztogatni nekik a mazsolát. Eleinte csak Elvira és Mester fért hozzá, Matyi szolidan távol maradt, de azért jutott neki is a finomságból.
– Nagyon kedves állatok, jó őket közelebbről is megismerni – summázta Judit, aki a látogatás végére már meg tudta különböztetni az eleinte teljesen egyformának látszó makikat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.