Amit rég sejtettünk, igazolódni látszik: a kilencvenes évek balkáni vérengzésének két nagy rendezője, Milosevics szerb és Tudjman horvát államfő az első perctől kezdve szoros kapcsolatban volt egymással.
Miközben 1991 őszétől a szerbek módszeresen rombolták Vukovárt, s halomra gyilkolták az embereket, a horvátok pedig az utolsó csepp vérükig védték a várost, a két vezér és „nagy ellenfél”, Szlobodan Milosevics és Franjo Tudjman közvetlen telefonkapcsolatban tárgyalta ki egymással a vérfürdő részleteit.
Ezt nem más, mint az utolsó jugoszláv, majd tíz éven át horvát államfő, Stjepan Mesic írja az egykori Jugoszlávia széthullásáról szóló könyvében. A politikus szerint a forródrótos kapcsolat a délszláv háború befejezése után, még 2000-ben is élt. A két kommunista diktátor kapcsolata évtizedek óta tartott, akkor összebarátkoztak, amikor Tudjman a Tito-éra egyik legmenőbb tábornoka volt.
„A forródrótos vonalról természetesen magam is tudtam, sőt mielőtt 1995-ben megkezdődött volna Tudjman horvátországi szerbek elleni hadjárata, fel is akartam hívni Milosevicset, de a vonal kódolt volt, én nem ismertem a kódot. Így van ez háborúban. Akik tervezik, azok együttműködnek, akik az egészről semmit sem tudnak, azok az életüket adják” – írja Mesic.
A nyugalmazott politikus szerint az nem vitás, hogy a százezrek életét követelő és tönkretevő vérengzés kiötlője Milosevics volt, ő hitette el előbb a horvátországi majd a boszniai szerbekkel, hogy megteremti Nagy-Szerbiát. Ám az is tény, hogy Tudjman meg tudta lovagolni a „nagyszerbfóbiát”.
Ennek lett az ára a régi nagy ország széthullása, de milyen áron? „Miközben Milosevics a háborút a horvátországi és boszniai szerbek védelmével, addig Tudjman a horvát nép érdekeinek megvédésével igazolta. De népének érdekeivel nem törődve, saját mítoszát építgette. A harcok és több százezer halott után a határok nem változtak milliméternyit sem, kell-e hát ennél jobb bizonyíték, hogy nem érte meg háborúzni?” – fejtegeti Mesic.
