Silvio Berlusconi zavaros beszédet mondott pártja, a Szabadság Népe római ülésén. Az olasz kormányfő többek között úgy vélte: elképzelhető, hogy százhúsz évig él, ezért most, 74 évesen még korai lenne távoznia a kormányfői székből.
Beazonosítatlan repülő tárgyra figyeltek fel Szibériában, mely lezuhant. Az orosz kormány el akarta titkolni az esetet, de a neten megjelent egy videó, melyen úgy tűnik, egy halott földönkívüli látható.
Több millió forintba került, hatvannal is képes repülni, óránként ötven liter benzint kíván, de éppen olyan meseszép, mint száz évvel ezelőtt készült eredetije. Révy László újraálmodta a Kvasz I. repülőt.
FÜST A VÍZ FELETT - A rendőrség még nem döntött arról, hogy hány eljárás indul és milyen indokkal a szombaton Budapesten megtartott tűzoltó-demonstráció miatt.
Megrázó videót tett közzé az ausztrál Herald Sun, mellyel arra akarták felhívni a figyelmet, hogy a drogozás egyre nagyobb méreteket ölt Melbourne-ben.
Hiába kezdenek új életet, hiába temetik el magukban szörnyű titkukat, a bujkáló gyilkosok sosem lelhetnek megnyugvásra. A kitartó nyomozók vagy saját lelkiismeretük juttatja őket börtönbe.
Nem hitt a szemének egy portlandi lakos, mikor észrevette, hogy a postásuk épp bokáig letolt nadrággal könnyít magán a kertben. Hogy később bebizonyíthassa, nem hallucinált, több fényképet is készített a jelenetről.
Szexizmussal vádolják Sole Sánchez spanyol politikusnőt, amiért fedetlen keblekkel szerepel választási plakátján. A képen egy férfi markolja meg Sánchez két mellét, a „Két döntő érvet”, mely a jelölt mellett szól…
David Ginola egykori francia válogatott focista a Tetu című melegeknek és leszbikusoknak szóló magazin legutóbbi számában a futball világában jelenlévő homofóbia ellen kampányolt. Hogy az akció nagyobbat szóljon, egy-két szexi fotót is mellékelt.
Törvényjavaslatot nyújtott be mintegy negyven iráni képviselő, mely a kutyákat, mint tisztátalan állatokat kitiltaná a lakásokból közterekről és a közlekedési eszközökről.
A Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett Demokratikus Charta és a rendvédelmi szervek is tüntettek a fővárosban. Előbbiek a köztársaság védelméért, a tűzoltók a korengedményes nyugdíjukért.
A 74 éves kanadai Roy Sullivan krónikus fülcsengésben szenvedett. A panaszai egyre csak fokozódtak, míg a végén golyót eresztett a fejébe, hogy végre elhallgassanak a fülébe „üvöltő hangok”.
Nagy erőkkel keresi a sztavropoli rendőrség azt a hipnózisban igen járatos mestert, aki eddig legalább nyolc nyugdíjast ejtett transzba különböző bankokban, és vette el tőlük az összes pénzüket.
Sikeres volt a budapesti, Illatos úti Ebrendészeti Telepen tartott örökbefogadó nap: 110 kutyából 39 talált gazdára. Így annyi eb maradt, amennyi számára már elégséges férőhely van a telepen.
Ufók márpedig léteznek! - zengték a szalagcímek az elmúlt napokban. Egyesek szerint óriási jelentőségű titokra derült fény, ám a többség csak legyint: átverés. Utánajártunk.
Hazánkban mindig nagy hagyományai voltak a kisebb- nagyobb svindliknek. Az össznépi adócsalás évszázadokra nyúlik vissza. Összeszedtük napjaink leggyakrabban alkalmazott stiklijeit: hétköznapi átverések a kétezres évek elejének Magyarországán.
Nem elég, hogy lerombolta a róla eddig kialakult képet a Rácz srác, a végjátékot illetően még alaposan el is kalkulálta magát – állítja egybehangzóan sok valóságshow-rajongó és volt villalakó.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.