Hűha: motorról térítenek a magyar pálosok

hittérítő
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 13. 10:00
Csuhában pattan nagy teljesítményű motorra a pálos szerzetesek tartományfőnöke, Bátor Botond testvér. Sőt: vezetésével rendtársai motorostalálkozókat is szerveznek. A tegnapi kétkerekű-zarándoklatnak sem volt titkolt célja, hogy a ­moto­rosok között is térítsenek.
mkr, Hu-Zo

Egy 1300 köbcentis, jó 140 lóerős sport-túramotorral látogatja Bátor Botond testvér, a Magyar Pálos Rend tartományfőnöke a hazai pálos emlékhelyeket. Teszi ezt társaival, Attila, Barnabás és László testvérekkel, akik nem kisebb teljesítményű gépekkel követik őt. Sőt: már kialakult gyakorlata van a pálos ­motorostalálko­zóknak.

– 23 évesen szereztem jogosítványt nagymotorra 1991-ben, először egy Pannóniával, majd egy ETZ-vel jártam, utóbbit egy papnövendék társammal közösen használtuk. Pécsett lettem pap, 13 évig voltam ott, ahol először bevontam a motort a munkánkba. Azzal jártunk, amikor a városban felemelték a parkolási díjakat – mesél a kezdetekről Botond testvér, aki nem tagadja: a motorozással együtt jár a teljesítmény szeretete is, ma már jó erős motort lovagol meg. – Nem kell full gázzal menni, de a gyors motorozás ­sza­bad­ság­él­ményt nyújt – magyarázza.

Ugyanakkor a pálos szerzeteseknél a motorozás nem titkoltan a térítés eszköze is: motorostalálkozókat tartanak – vallásos programokkal, sok beszélgetéssel és odaillő koncertekkel. A zarándoklatok – így a tegnap a Bács-Kiskun megyei Petőfiszállás-Pálosszentkúton megrendezett is – alkalmasak rá, hogy megértessék az emberekkel: a szerzetesek is közülük valók.

– Sokan olyanok is megjelennek, akik korábban – a köztudatnak megfelelően – vadabb – motorostalálkozókon vettek részt. Akad, akit külseje miatt kevesen mernek megközelíteni, pedig csupa szív ember, és nagyon szeret beszélgetni. De volt már a zarándoklatokon esküvő és keresztelő is – meséli a tartományfőnök.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.