Vesztegetni próbálta a rendőröket egy ittas sofőr Balatonfűzfőn

vesztegetés
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 12. 20:00
Őrizetbe vették és feljelentették azt a budapesti sofőrt, aki péntek hajnalban megpróbálta megvesztegetni az őt igazoltató rendőröket, miután kiderült, hogy ittasan vezetett, és a vezetéstől is el van tiltva - közölte honlapján a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság.
Bors

A Police.hu közleménye szerint a járőrök a 71-es úton, Balatonalmádinál figyeltek fel egy, a megengedettnél jóval gyorsabban haladó autóra. A gépjármű vezetője a rendőrök jelzésére nem állt meg.

Balatonfűzfőn egy másik járőr is megpróbálta megállítani, azonban a járművezető őt is kikerülte, majd letért a 72-es útra, ahol végül az út szélére lehúzódva megállt. A 39 éves budapesti férfit megszondáztatták és kiderült, hogy ittasan vezetett. Ezt követően a férfi pénzt ajánlott fel a rendőröknek, hátha megússza.

A férfival szemben több okból indított eljárást a balatonalmádi rendőrkapitányság: járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, a közúti közlekedés szabályainak kisebb fokú megsértése és járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértések elkövetése miatt. 

Hivatali vesztegetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt pedig őrizetbe vették és feljelentették a Veszprémi Nyomozó Ügyészségen.   

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.