Koponyájából készül Dobó István arcmása

koponya
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 12. 14:00
Újra alkotják az egri várkapitány, Dobó István élethű arcképét az ősök napjára. A Dobó koponyája alapján készülő művet több antropológus készíti anatómiai szobrászattal.
EEP, M. K. R.

A külön ünnepnappal nem rendelkező, de történelmünk gerincét alkotó hősöknek kíván emléket állítani a Magyar–Turán Alapítvány által szervezett II. Ősök napja.

Az augusztus 9–11. között megrendezett ünnep idén a Gárdonyi-évhez is kapcsolódva zászlajára tűzte Dobó István és a végvári védők em-lékének felelevenítését.

– 2006-ban a felvidéki Dobóruszkán került el a kapitány koponyája, amely később megfordult a Magyar Természettudományi Múzeumban is, ahol pontos mérések, dokumentáció készült róla. Ez alapján komoly antropológus szakemberek már korábban kipótolták a csont hiányzó részeit – mesélt a kezdetekről Bíró András, a Magyar–Turán Alapítvány vezetője, maga is kutató.

– Aztán az úgynevezett anatómiai szobrászat módszerével Kustár Ágnes antropológus kezdte el felépíteni a kapitány fejét. A koponyán található csontfelületek recéinek sűrűsége utal rá, hogy az adott területen milyen vastag mimikai izomréteg volt, ezek ará-nyaiból alakul ki az arc formája. A legnehezebb a fül, az ajkak és a szőrzet rekonstruálása. A fül porca nem marad meg, így annak alakjára sehogy, méretére is csak alig lehet következtetni. Az ajkaknál is kell némi „művészi szabadság”. A szőrzetre? Az egészen biztos, hogy Dobó István szakállat viselt – magyarázza a szakember.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.