Iszonyú: direkt hagyta halálra főni a kocsiban a kisfiát

gyerekhalál
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 26. 18:30
Egy nem egészen kétéves kisgyerek halt meg a saját apja kocsijában, miután a férfi dolgozni ment és egész napra a kocsiban hagyta a hőségben a gyereket. Azt állítja, ottfelejtette, de előre eltervezett gyilkossággal vádolják.
Bors

A 33 éves amerikai férfit azzal vádolják, hogy szánt szándékkal hagyta a napon álló kocsiban megfőni a gyereket, miután a számítógépét megvizsgálva kiderült: a kisfia halála előtt azt keresgélte az interneten, milyen gyorsan pusztul el egy állat egy felforrósodott gépkocsiban - írja a Daily Mail.

Justin Ross Harris azt mondta a rendőröknek, hogy elfelejtette beadni a gyereket a bölcsibe, mielőtt dolgozni ment, ezért ült a szerencsétlen kicsi hét órán keresztül beszíjazva a gyerekülésbe. Halálát hőguta okozta, és a vád szerint az apa szándékosan ölte meg a gyereket.

A gyanút az internetes böngészések mellett az is erősíti, hogy az apa először össze-vissza beszélt a rendőröknek, ráadásul kiderült, hogy délben visszatért a kocsijához, és berakott valamit az első ülésre, majd újra otthagyta a gyereket a felforrósodott kocsiban.     

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.