Sörivásban igazi király a szentesi József

legjobb
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 26. 14:30
Kánvási Sörking József negyedszer is megnyerte a Szárnyas Napok sörivó versenyét. A szentesi fiatalember már a második korsóval is végzett, amikor társai még az elsővel sem.
Bors

Szentesen Kánvási József neve egybeforrt a sörrel – írta a Délmagyarország. – Az a hír járja róla, hogy egy kortyra két és fél deci sört tud lenyelni. A fiatalember évek óta nem talál legyőzőre a városban, így most is toronymagas esélyesként indult a sörivó versenyen.

Négy vetélytársa még az első korsó tartalmát kortyolgatta, amikor ő – alig 11 másodperc alatt – már kiürítette mindkettőt. Ezzel viszont nem volt vége a produkciónak. Megkapta a királyi kellékeket, a palástot, a koronát és a jogart, majd bejelentette: szeretne egy különleges mutatvánnyal kedveskedni a közönségnek és az érte szorí-tóknak.

Megcsinálta a „vízesést”, vagyis egyszerre négy korsóból – az egyikből a másikba folyatva, csurgatva – itta a sört.
Igaz, az első hasonló versenyen még a haverok lökdösték fel a színpadra és nyert, de utána már úgy érezte, kötelező kiállnia, megvédenie a címét.

– Mindig sokan gratuláltak, meghívtak egy-egy pofa sörre, ez jólesik. Ismert lettem, de nem képzelem magam sztárnak, a kollégák, ismerősök heccelnek, poénkodnak. Egyébként a rólam kialakult kép kicsit torz, hétköznap nagyon ritkán iszom, inkább a hétvégéken, a vízilabda-mérkőzések napján, de tény: időnként kissé meghaladva a kellő mértéket – vallott a Sörking.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.