4361. oldal - Aktuális


Kipróbáltuk a tömeghisztériát okozó péksüteményt

Kipróbáltuk a tömeghisztériát okozó péksüteményt

Végre mi is az élet császárai lettünk és egy Pozsonyi úti kávézó jóvoltából megkóstolhattuk a cronutot, amiért New Yorkban reggelente egymást tapossák az emberek. A szerkesztőségi kísérleti alanyok véleményei nagyon megoszlanak.
Facebook-függők országa lettünk

Facebook-függők országa lettünk

A magyar felhasználók húsz százaléka mondott már le a szexről a Facebook érdekében – állítja egy friss kutatás. A szociológus szerint komoly gond, hogy egyre jobban elmosódik a határ a virtuális és a való világ között.
Konténerből figyelnek a zsaruk Budapesten

Konténerből figyelnek a zsaruk Budapesten

Hollandiából átvett minta alapján mobil rendőrségi állomást telepítettek Zuglóba. A Fogarasi úti Tesco Áruház parkolójában felállított konténertől a rendőrség azt várja, hogy javul a környék biztonsága és az itt élők biztonságérzete.
Kínos: lebőgtek angoltudásukkal a magyarok

Kínos: lebőgtek angoltudásukkal a magyarok

Mosolyra fakaszt a Keleti pályaudvar egyik turistáknak készült útbaigazítása. A papírlapra fonetikusan és hibás angolsággal írták kézzel a szöveget. A Budapesti Közlekedési Központ 2-es metrón kirakott hirdetménye szintén vitát váltott ki.
Látványos üstökös közeledik felénk

Látványos üstökös közeledik felénk

Emlékezetes látványt nyújthat az égbolton november második felében és december elején a Nap felé robogó ISON üstökös, amitől a tudósok azt remélik: többet megtudhatnak a földi élet keletkezéséről.
Az egész világ szurkol a magyar csodababának

Az egész világ szurkol a magyar csodababának

Bejárta a világot annak a 31 éves agyhalott nőnek a története, akit 92 napig tartottak életben, hogy kihordja egészséges magzatát. Csaknem kivétel nélkül mindenki úgy gondolja: jó döntést hozott a család és az orvosok.
Egyházmegyével vitázott az Omega

Egyházmegyével vitázott az Omega

Anyagi vitába keveredett a Pécsi Egyházmegye és az Omega egy jótékonysági koncert miatt. Az együttes a bátaszéki Nagyboldogasszony-templom helyreállításáért adott volna koncertsorozatot, de csak egy próba lett belőle.
Elképesztő vallomást tett a baltás támadó

Elképesztő vallomást tett a baltás támadó

„Csak megkocogtattam a fejét a baltával” - mondta a bíróságon az az 58 éves kunszállási férfi, aki májusban fejszéjével többször rásújtott az ágyában fekvő részeg szomszédjára. J. László azt állítja csak ijesztgetni akarta ivócimboráját.
Megmenthet a csődtől a devizaárfolyam gátja

Megmenthet a csődtől a devizaárfolyam gátja

Akik megfelelnek a feltételeknek, öt évig rögzített árfolyamon fizethetik lakáskölcsön-törlesztésüket. Tanácsos átgondolni ezen időszak minden kiadását, hogy a család költségvetése valóban helyreálljon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.