– Viharjelzés volt érvényben, a fürdőzők már kifelé tartottak a vízből, mikor az említett lány barátja egy apró áramütést érzett. Hátrafordult és nem látta a párját, aki mögötte jött. Elmerült a vízben. A partra hozta, ahol a vízímentők mellett két orvostanhallgatóval kezdtük meg az újraélesztését. A keringése és a légzése is leállt, nem dobogott a szíve.
A defibrillátor használatára nem volt szükség, elég volt a mellkaspumpálás és a lélegeztetés. Három percig gyakorlatilag halott volt, mire magához tért. A mentőben már maga diktálta be az adatait – nyilatkozta a Borsnak Pap János mentőtiszt, aki a vonyarci strandon teljesített szolgálatot.
Kerestük a keszthelyi kórházat is, ahol közölték: a 21 éves lány állapota kielégítő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.