Emberfejet találtak Simicska üzletfelének birtokán

harapás
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 24. 05:10
Simicska Lajos egyik üzleti partnerének váci birtokán találtak egy emberi fejet. A test nem került elő.
H. Á., B. B.

Emberi fejet találtak a váci erdőben – közölte a Vác On­line. A helyi hírportál információit több helyről a Borsnak is megerősítették. Megtudtuk: a rendőrség először július 13-án, hétfőn vonult ki nagy erőkkel az erdőbe. Egy eltűnt személyt kereshettek, akinek nem akadtak a nyomára. A környéken azt suttogják: talán öngyilkos lehetett az illető vagy baleset érte.

A keresés nem járt sikerrel, de két nap múlva bejelentést kaptak a zsaruk. Egy emberi fejet találtak az erdőben. Pontosabban egy kertben. – Ez egy hatalmas birtok, több ház van rajta, munkások is dolgoznak ott. A kert vége már belelóg az erdős területbe, itt találták meg a fejet – tudtuk meg informátorunktól. Egy másik forrásunk hozzátette: a rendőrök ezután mentőcsapat segítségét is igénybe véve kezdték el keresni a fejhez tartozó testet. Nem jártak sikerrel.

– A fejről nem lehet tudni szinte semmit. Se azt, hogy férfié vagy nőé, se azt, hogy mennyi ideje válhatott el a testtől. Még azt is titkolják, hogyan vált el a fej és a test. Annyi biztos, hogy a fejen harapásnyomokat találtak. Talán az erdei vadak vitték oda, talán az illető öngyilkos lett... – találgatnak a helyiek. A Bors elment arra a helyre, ahol a fejet találták. Nehezen megközelíthető utakon jutottunk el egy hatalmas kőkerítéshez. 

„Kamerával megfigyelt terület” jelezte egy felirat. A kertben épp munkálkodó idősebb férfi nem örült érkezésünknek. Közölte, hogy nem akar nyilatkozni.

Az eset pikantériája, hogy az a terület, ahol a fejet találták, egy reklámokkal foglalkozó üzletemberé, akinek országos érdekeltségei is vannak. Sajtó­információk szerint a cég egyik üzleti partnere, alvállalkozója a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó cégnek, a Publimontnak. A váci vállalkozásnak a cégadatok szerint tavaly közel százmilliós árbevétele volt.

A Pest megyei rendőrszóvivő csupán annyit közölt: az orvos szakértő kizárta az idegenkezűséget. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.