Szervkereskedelem gyanújával zárult a nyomozás annak az angol férfinak ügyében, aki késsel hadonászva járkált a pesti bulinegyedben. A zsaruk két emberi lábujjat találtak a zsebében.
Életét vesztette egy férfi, amikor autójával fának csapódott vasárnap a leányfalui Alszegi Kálmán téren - közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Megkéseltek és kisemmiztek egy magyar férfit Ausztriában. Zoltán négy napon keresztül éhezve, fedél nélkül tengődött külföldön. Bár volt érvényes biztosítása, a biztosító sorsára hagyta.
Bogyó és Babóca kalandja a szülinapját egy hintán ünneplő sün Somával, ma már sokkal jobban érdekli Doszpot Pétert, mint bármilyen bűnügy. Az egykori sztárzsaru életében a főszerepet ma már családja és munkája játssza.
Piczek Antónia a XVI. kerületben neveli itt élő kínai családok gyerekeit. Kínában az a szokás, hogy a szülők dajkára vagy a nagyszülőkre bízzák a kicsik nevelését, amíg nagyobbak, úgy hét-nyolc évesek nem lesznek.
Egy fél ország keresi a kedden eltűnt Gégény Kittit. A 14 éves bagi lány a 22 éves Tóth Krisztiánnal szökött meg. A szülők korábban eltiltották lányukat a fiatalembertől.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.