Az 51 éves Monica Montefalcone, a Genovai Egyetem nemzetközileg ismert professzora és tengerökológusa, gyakorlott búvár vezette kutatóexpedíció, amelynek tagja volt Monfalcone egyetemi hallgató lánya is, május 14-én merült le a 60 méter mélyen fekvő Devana Kandu barlangrendszerbe, miután engedélyt kaptak az ott élő szaru-, más néven bőrkorallok tanulmányozására.

A csoport tagjai mindannyian életüket vesztették búvárkodás közben egyelőre ismeretlen okból.
Holttestüket a helyi hatóságok nemzetközi segítséggel, speciálisan képzett és felszerelt finn búvárok közreműködésével kutatták fel a nehezen átjárható barlanglabirintusban, és hozták felszínre egy többnapos és többlépcsős műveletben, amelyet a szokatlan mélység mellett a rossz időjárás is nehezített. A búvárinstruktor holttestét már pénteken, két kutatóét kedden emelték ki a tengerből.
A Maldív-szigeteken a búvárkodó turistáknak 30 méteres mélységig engedik a merülést, és a szigetország eddigi legsúlyosabb búvártragédiája talán összefüggés azzal, hogy a csoport ennél jóval mélyebbre merült, ami komplikált okokból oxigénmérgezést okozhatott. A tragédia okát a holttestek olaszországi boncolásával remélik kideríteni.
A keresőakció közben keszonbetegségben életét vesztette a maldív-szigeteki hadsereg egy búvárja is – írja az MTI.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.