A police.hu közölte, hogy a Balassagyarmati Rendőrkapitányág munkatársai több szálon folyó nyomozás és adatgyűjtés eredményeként május 19-én hajnalban a fiatalember elfogására indultak Ipolyszögre, amikor útközben felfigyeltek egy kocsira, amelyet éppen ő vezetett – úgy, hogy sosem volt jogosítványa.

A rendőrség megosztotta, hogy a férfi percekkel korábban vitte el a Suzukit egy érsekvadkerti pizzéria udvaráról, ráadásul a nyomozók szerint bódítószert fogyaszthatott, amit a gyorsteszt később bizonyított. Ezek után előállították a kapitányságra, jármű önkényes elvétele bűntett és kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.
Mint kiderült, hatalmas bűnlajstrommal rendelkezik a 24 éves férfi:
Április 28-án Dejtáron tört be egy lakásba, május 5–6-án pedig társaival Balassagyarmaton követett el bolti lopásokat. Továbbá garázdasággal is gyanúsítják a férfit: társaival május 13-án Érsekvadkerten, a nyílt utcán bántalmaztak egy nőt, korábbi haragosukat. De felelnie kell egy május 18-án hajnalban a társaival elkövetett magánlaksértés miatt is, egy érsekvadkerti lakóházba hatoltak be, és csak a zajra felébredő házigazda felszólítására menekültek el.
A nyomozók kihallgatása után őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását – árulták el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.