Azt halljuk a hantavírus alatt, mint korábban a koronavírusnál: lehet újabb világjárvány?

vírus
PUBLIKÁLÁS: 2026. május 20. 09:05
Néhány évvel ezelőtt tört ki a koronavírus járvány, amelyre először azt mondták, hogy nem fog gondot okozni. Aztán rengeteg ember halt meg, és mindenki megsínylette, amit hozott kór: a karantént, a boltok bezárásait és a különböző korlátozásokat. Emiatt nem is meglepő, hogy most a hantavírus megjelenése után aggódnak az emberek. De vajon tényleg újra lecsaphat egy világméretű vírus az emberiségre?

A hantavírus nemrégiben egy óceánjáró hajó fedélzetén tört ki először, amelynek következtében három utas meghalt a nyolc fertőzött közül. Azóta pedig már a világ több országában is felütötte a fejét, köztük Romániában is, ahol egy férfi fertőződött meg. Nála pénteken igazolódott be, hogy hantavírus fertőzött, miután a betegség genetikai anyagának kimutatására szolgáló PCR-teszt pozitív eredményt mutatott.

hantavírus
Miközben az egészségügyi szervezetek azt hangoztatják, hogy nincs ok lakossági pánikra a hantavírus miatt, addig Romániában már úgy fertőződött meg egy ember, hogy évek óta nem is járt külföldön. / Fotó: Helena Jankovičová Kováčová / Pexels (illusztráció)

Mint kiderült, a férfi annak ellenére fertőződött meg, hogy évek óta nem járt külföldön, ráadásul egy pszichiátriai kórházban kezelték, ahol nyolc kontaktszemélyt karanténba is helyeztek. 

A hajóról leszállt utasok közül pedig egy Svájcban, egy másik pedig Németországban bizonyult pozitívnak az Andes vírusra. Sőt, Németországban jelenleg is vizsgálnak egy személyt, aki kapcsolatban volt egy már elhunyt, fertőzött turistával.

A WHO szerint nem okoz a hantavírus világjárványt

Egészségügyi Világszervezet a hantavírus kitörése óta nyugalomra inti a világot, ugyanis szerintük a betegség közegészségügyi kockázat továbbra is alacsony. Azonban ennek ellenére aggodalmat vált ki, mivel súlyos, akár végzetes tüdőszindrómát is okozhat, amire nincs specifikus kezelés. 

Emellett pedig az az utas, akinél Svájcban mutatták ki a fertőzöttséget, úgy utazott vissza az országába, hogy semmilyen védelmi intézkedést nem végezetek el. Ezért attól is tartanak sokan, hogy ez lesz a következő pandémia kezdete, hiszen a koronavírus idején is arról beszéltek a szakértők, nem lesz világjárvány, viszont ez a teória hamar megdőlt és a világ több mint egy évre karanténba került, miközben több szigorú korlátozást is bevezettek.

A WHO oldalán az olvasható, hogy "a rendelkezésre álló bizonyítékok arra utalnak, hogy a hantavírus, beleértve az Andok vírusát is, egészségügyi ellátással összefüggő átvitelének kockázata nagyon alacsony, ha megfelelő fertőzésmegelőzési és ellenőrzési intézkedéseket alkalmaznak."

A Német Hadsereg (Bundeswehr) müncheni Mikrobiológiai Intézetének vezetője, Roman Wölfel szerint az Andes-vírus azonosítása komollyá kellene tegye a helyzetet, viszont ez nem egyezik meg azzal, hogy kontrollálhatatlanná válna a fertőzés terjedése. Mint mondta, ennél a vírusnál az emberről emberre terjedés csak nagyon szoros és tartós kontaktus esetén fordul elő.

Emellett több német szakértő is hangsúlyozza, hogy az Andes-vírus lényegesen különbözik mind a könnyen terjedő légúti vírusoktól (influenza, koronavírus), mind az Európában honos hantavírusoktól (Puumala, Dobrava).

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.