Rá akarta gyújtani az exére a házat, 10 évet is kaphat a szegedi nő

Szeged
PUBLIKÁLÁS: 2026. május 20. 09:36
Vádat emeltek egy többszörösen büntetett előéletű nővel szemben, aki tavaly rá akarta gyújtani a házat korábbi élettársára Szegeden - tájékoztatta a A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Grósz Tamás közölte, a nőt több ember sérelmére, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével és rongálás vétségével vádolják.

Exbarátnőt bilincsben viszik el.
Vádat emeltek a nő ellen / Illusztráció: New Africa

Az elkövető tavaly november elején korábbi élettársa otthonában töltötte az éjszakát. A vádirat szerint összeveszett egykori párjával és annak jelenlegi élettársával, akiket azzal fenyegetett meg, hogy rájuk gyújtja a házat.

A késő esti órákban a terhelt előbb volt párja alvó barátnője alatt gyújtotta fel az ágyat, majd a lakás más pontján is tüzet gyújtott. A ház lakóinak életét az mentette meg, hogy időben észlelték a tüzet, és sértetlenül az utcára tudtak menekülni.

Az ügyészség vádiratában, amennyiben a terhelt beismeri bűnösségét és lemond tárgyaláshoz való jogáról, tíz év szabadságvesztés kiszabását indítványozza.

A letartóztatásban lévő vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Törvényszék határoz majd - áll a közleményben.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.