Iskolában tanítják a gyilkolást

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 18. 22:00
Megdöbbentő dokumentum került elő a Palesztinában folyó zsidóellenes gyűlölet-kampányról.
Bors

Agymosott palesztin gyerekeknek tanítják, hogyan kell késsel megölni a zsidókat – állítja Izrael ENSZ nagykövete, Danny Danon. A politikus követeli, hogy a nemzetközi szervezet Biztonsági Tanácsa tegyen valamit annak érdekében, hogy a zsidók elleni arab agresszió véget érjen.

Bemutatott egy táblát is, amelyen öt kés, valamint az emberi test szervei láthatóak, mellette pedig útmutatás arab nyelven – állítása szerint a fiataloknak ezzel az ábrával magyarázzák el, hol kell megszúrni egy zsidót, hogy az meghaljon.

– A palesztin gyerekek a tévében nem Maci Lacival meg Donald Kacsával, hanem a gyűlölettel találkoznak. Azt hallják, hogy a gyilkolással hogyan válhatnak hősökké. És a birtokunkba jutott ábra alapján az iskolában sem természettudományokkal meg matematikával foglalkoznak, hanem a gyűlöletet nevelik beléjük – nyilatkozta Danny Danon. Hozzátette, toleranciát kellene a palesztin gyerekeknek tanítani, nem pedig terroristát kellene belőlük faragni.

Az elmúlt hetekben újra kiéleződött az ellentét a zsidók és a palesztinok között. A muzulmánok azt mondják, Izrael ki akart űzni őket a jeruzsálemi Templom-hegyről, amely palesztin fennhatóság alá tartozik, s ahova zsidók bemehetnek, de ott nem imádkozhatnak. A zavargásokban legalább nyolc izraeli és negyven palesztin vesztette életét.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.