Aimee Knight édesanyját és nagymamáját is petefészekrákban veszítette el. Úgy gondolta, hogy megelőző műtétekkel elkerülheti sorsát, ám minden óvintézkedés ellenére az 50 éves nő végül 3. stádiumú petefészekrák diagnózisát kapta.

Aimee első kézből tapasztalta meg, milyen kegyetlen a betegség: édesanyja 46 éves korában vesztette életét miatta.
Kegyetlen volt gondoskodni az édesanyámról, amikor beteg volt. Lassú, szörnyű halált halt
- idézte fel.
2015-ben, miután egy csomót fedeztek fel a mellében, genetikai vizsgálatoknak vetette alá magát. A tesztek során BRCA1-mutációt mutattak ki nála, amely jelentősen növeli az emlőrák és a petefészekrák kialakulásának kockázatát.
Fia jövőjére gondolva úgy döntött, megelőző kettős masztektómián és petefészek-eltávolításon esik át 2015-ben és 2016-ban.
Azt mondták, hogy a petefészkeim eltávolítása korai menopauzát okoz, idősebbnek fogok kinézni, és a hajam már 35-36 évesen kihullhat. De ezt még mindig jobbnak tartottam, mint fiatalon rákban meghalni
- mondta.
A számos műtéti szövődmény ellenére is pozitív maradt. Amikor nővére, aki szintén hordozta a BRCA1-gént, 2020-ban, 37 éves korában mellrákban meghalt, úgy érezte, helyes döntést hozott.
2025 végén azonban duzzanatot észlelt a hasán, ezért orvoshoz fordult. Miután utánanézett a tüneteinek, először azt hitte, hólyagsüllyedése van. Az MRI- és CT-vizsgálatok azonban elváltozást mutattak ki.
Amikor az orvosok megvizsgálták a hasamat, és közölték, hogy van egy elváltozás a petefészkemnél, azt mondtam: Ez nem lehet igaz, hiszen nincs petefészkem
- emlékezett vissza.
Az orvosok szerint a műtét során visszamaradt sejtek idővel rosszindulatúvá válhattak. Aimee esetében ez harmadik stádiumú petefészekrákhoz vezetett, amely a diagnózis idejére már a nyirokcsomókra is átterjedt. A nő jelenleg hat kemoterápiás kezelés és további gyógyszeres terápia előtt áll, az orvosok azonban mindössze két-öt évet jósoltak neki.
Tényleg azt hittem, hogy megtörtem a családunkat sújtó rák átkát azzal, hogy eltávolíttattam a melleimet és a petefészkeimet
- mondta.
Aimee szomorúan gondol arra, hogy bár hosszú éveken át azt hitte, biztonságban van, a sok beavatkozás ellenére sem tudta elérni, hogy fia ne élje át ugyanazt, amit ő átélt a saját édesanyjával - írja a People.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.