Sorsára hagyta a kirabolt és megkéselt Zoltánt a biztósítója

Ausztria
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 18. 05:20
Megkéseltek és kisemmiztek egy magyar férfit Ausztriában. Zoltán négy napon keresztül éhezve, fedél nélkül tengődött külföldön. Bár volt érvényes biztosítása, a biztosító sorsára hagyta.
Bors

– Üzleti úton voltam Ausztriában előző hétfőn, a partneremmel találkoztam, a munka miatt nagy mennyiségű készpénz volt nálam – meséli Zoltán a Borsnak.

– Szerdán, hazafelé letértem a pályáról pihenni, amikor mögöttem lassított egy autó. Nem gondoltam semmi rosszra, azt hittem, ki akar kerülni. Azonban, mire odanéztem, egy alacsony, sötét kapucnis ember állt előttem, késsel – emlékezett vissza a férfi. Ketten voltak, az egyikük kést szorított Zoltán nyakához, míg a másik a kocsihoz ugrott, hogy átkutassa.

– Elrántottam a nyakam, ő végighúzta rajta a kést, majd elmenekültek az összes iratommal, telefonommal. Ott álltam kisemmizve, vértől csöpögő nyakkal – teszi hozzá. Zoltán először mentőket keresett, de ők a zsarukhoz küldték a vérző férfit.

– Kérdezték, van-e pénzem. Ugyan alig pár euróm maradt, de nyugodt voltam, hiszen a biztosítóm minden ilyen kárt fedez, főleg, hogy extrabiztosítást kötök évek óta – mondta keserűen Zoltán. Sérülten, alig pár fityinggel elvergődött egy hotelig, ahonnan felhívta a biztosítót.

– Megdöbbentem: azt mondták, nem tudnak segíteni, mert a biztosításom csak orvosi esetekre terjed ki. Ez nem igaz. Annyit ajánlottak fel, hogy ha megadom nekik a rokonaim címét, odaküldik egy emberüket, hogy felvegyenek a családomtól pénzt, amit majd kiküldenek nekem.

A férfi összes ismerősének telefonszáma, adata az ellopott telefonban volt, így kétségbeesésében a linzi konzulhoz fordult, aki a bécsi konzulhoz irányította, aki ugyanazt mondta, mint a biztosító.

– Nem hittem a fülemnek, ott álltam érvényes, drága biztosítással, mégis pénz, szállás nélkül, összes vagyonom húsz liter benzin volt a kocsimban. Egy kamio­nos parkolóban húztam meg magam.
Utolsó csepp benzinjével tovább állt, itt mosolygott Zolira a szerencse.

– Magyar szót hallottam. Négy magyar fiatal volt, tőlük kértem segítséget. Hihetetlen volt: szó nélkül először ételt hoztak, majd teletankolták a kocsim – mondja mosolyogva. Zoli nem hagyja annyiban.

– Amíg kint voltam, a végrehajtó lepecsételte a házam, így nem tudok bejutni, mert már ahhoz ötvenezer forint kellene, pedig ott van minden értékem. A kocsimat próbálom eladni. Most ugyan nincstelen vagyok, de ahogy összeszedem magam, a négy fiatalnak megfizetem az életmentő segítséget és a biztosítót is beperlem. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.