Nem éppen mindennapi történetet osztott meg a Police.hu, amely hatalmas médiavisszhangot kapott. Eszerint egy, a németországi Dortmundban élő nyugdíjas azért kapott bírságot, mert rádudált egy macskára. A rendhagyó fizetési felszólítást április végén kapta meg az Észak-Rajna–Vesztfália rendőrségtől a 65 éves Uwe Kisker, aki ezt követően a közösségi oldalán tért ki a részletekre.

Indokolatlan hangjelzés miatt öt euró bírság… Először azt hittem, ez valami tréfa, de aztán beugrott, február 25-én valóban dudáltam egy rövidet, amikor a 30-as zónában közlekedtem az elektromos autómmal, és arra lettem figyelmes, egy cica előttem akar átszaladni. Az áramautót alig lehet hallani, és nem akartam elütni, ezért fékeztem és dudáltam, de mint kiderült, a mögöttem bicikliző nő ezt nehezményezte, és felírta a kocsim rendszámát, majd névtelen, online bejelentést tett a rendőrségre
– tért ki a részletekre a férfi az április 22-ei Facebook-bejegyzésében, aki egyébként az NRWision dortmundi, városi kábeltévé egyik műsorvezetője, így több mint ötezer követővel rendelkezik.
Az esetet ezt követően az országos médiumok is felkapták, így az Észak-Rajna–Vesztfáliai rendőrségének szóvivője ezután egy nyilatkozatban elmagyarázta, a névtelen bejelentésből nem lett volna bírság, ha a szabálysértő megindokolta volna a hangjelzést. A nő ugyanis azért fordult a rendőrséghez, mert a dudálás annyira megijesztette, hogy majdnem elesett. Azt adta elő, hogy a kérdéses autó megelőzte, majd szinte rögtön fékezett és dudált.
Szerettem volna elkerülni, hogy a rendőrségnek további feladata legyen az én öteurós bírságommal, és némi büszkeséget is érzek, hogy öt euróért sikerült gondoskodnom arról, hogy egy cica tovább élhesse az életét. Ha jól belegondolok, ez volt az eddigi legkedvezményesebb életmentésem
- jelentette ki egy későbbi posztjában Uwe Kisker, mialatt a kommentszekcióba több ezer humoros hozzászólás érkezett.
Ha galambra dudál, olcsóbban megúszta volna
- jegyezte meg az egyik kommentelő.
Ha vezet, mindig legyen magánál macskaeledel, és ilyenkor szórjon ki belőle!
- tette hozzá egy másik, míg akadt, aki inkább háláját fejezte ki a férfinak:
A macskatartók nevében köszönöm, hogy megmentette egy cicus életét!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.