A police.hu osztotta meg, hogy május 16-án délután érkezett bejelentés a segélyhívóra egy férfitól, aki azt állította, hogy Isaszegen, a vasútállomás aluljárójában négy személyt tart vissza. A rendőrség által közölt információk szerint N. Csaba azt állította, hogy szabadnapos rendőrként intézkedett velük szemben, mert gyanúsnak találta őket.

Hamar kiderült, hogy a négy férfi közül hárman korábban a Keleti pályaudvarról Gödöllő felé tartó vonaton hangoskodtak, ezzel zavarva az utasokat. Ezt vette észre egy polgárőr, és értesítette a kollégáit. A trió végül Isaszegen szállt le a vonatról, ahol csatlakozott hozzájuk egy barátjuk is. A polgárőrök végül feltartóztatták őket, majd hívták a rendőröket – közölte a rendőrség.
Ekkor jelent meg a helyszínen a 43 éves N. Csaba. A kabátját széthúzva egy „POLICE” feliratú nyakba akasztót mutatott fel, majd rendőrnek adta ki magát. A fiatalokat a falhoz állította, és felszólította őket, hogy tegyék fel a kezüket. Ezután átvizsgálta ruházatukat. Eközben többjüket megrúgta, illetve megütötte, ezt követően pedig értesítette a rendőröket, hogy drogosokat fogott.
– osztotta meg a rendőrség.
Több szempontból is sántított a történet kiérkező egyenruhásoknak, ezért felszólították az intézkedő férfit, hogy igazolja magát, de erre nem volt hajlandó. A nyakában lógott egy tok, amelyben a személyi igazolványát tartotta, valamint abban volt egy szám nélküli jelvényutánzat is.
A járőrök előállították az álrendőrt a Gödöllői Rendőrkapitányságra, majd a Pest megyei nyomozók eljárást indítottak ellene személyi szabadság megsértése miatt. Gyanúsítotti kihallgatására már őrizetbe vétele mellett került sor, kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt
– árulta el a rendőrség.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.