Sápi Attilára korábbi eltűnése után az utcán találtak rá ismerősei, miközben nagyon zavartan viselkedett. Ezután napokig kezelték a bizonytalan elmeállapotú férfit nyugtatókkal a pszichiátrián.
Az első jelentések szerint összesen hat bomba robbant, ebből egyet öngyilkos merénylő idézett elő. A robbanások után lövöldözés tört ki, heten meghaltak.
Az alpolgármester szerint az út mentén találták a később kivégzett kutyát, de erről fia másként írt a gyilkosság után. A Bors azt is megtudta: a kölyökkutya egy kislányé volt, aki jóhiszeműen csak kölcsönbe adta az állatot.
A gyerek egyedül indult el az óvodába, mert azt hitte, anyja csak alszik. Egy szolgálaton kívüli rendőr ment ki a házhoz, ahol már csak a 30 éves nő halálát tudták megállapítani.
A brit férfi talán a világ legelszántabb és legjobb spermadonora. Péniszének ajándékát már az interneten is árulja, egy adagért mindössze 21 ezer forintot kér.
A szegedi Borsi Ferenc szerint a rendőrség nem hajlandó komolyan mérlegelni az ügyét, ezért az igazság kiderítéséért akár Strasbourgba is hajlandó elmenni.
Nagy reményeket fűz a kormány a lakásépítés áfacsökkentéséhez, a cél, hogy minél több ember jusson jó áron saját otthonhoz. Ezért aki házat épít, a jövőben bizonyos feltételek mellett visszaigényelhet akár több millió forintot is.
Egy iraki kurd terrorelhárító harcol a magyar joggal, hogy megkaphassa a menekültstátuszt. A férfi sokak életét mentette meg. Most családjával a bicskei táborban várja a bíróság döntését.
Papíron semmilyen vagyona, viszont annál több tartozása volt az egy hete nyomtalanul eltűnt önkormányzati képviselőnek, Sápi Attilának. A Bors felkereste a politikus korábbi lakcímét, ahová továbbra is özönlenek a banki levelek.
Egy parkban sétált apa és lánya, amikor öt férfi megtámadta őket és miután elkergették az apát, rávetették magukat a lányra. Az apa annyira ittas volt, hogy nem tudott segítséget kérni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.