Nem az első alkalommal tűnt el az MSZP-s politikus

pszichiátria
PUBLIKÁLÁS: 2016. január 14. 08:00
Sápi Attilára korábbi eltűnése után az utcán találtak rá ismerősei, miközben nagyon zavartan viselkedett. Ezután napokig kezelték a bizonytalan elmeállapotú férfit nyugtatókkal a pszichiátrián.
Molnár Richárd

Korábban is el­tűnt már néhány napra Sápi Attila – tudta meg a Bors. Iratok akkor sem voltak az MSZP-s önkormányzati képviselőnél, aki január 5-én is papírok és a mobiltelefonja nélkül hagyta el élettársa újpalotai lakását. Korábbi eltűnése után az utcán találtak rá ismerősei, miközben nagyon zavartan viselkedett. Ezután napokig kezelték a férfit nyugtatókkal a pszichiátrián.

Úgy tudjuk, a mostani eltűnésről élettársa azért csak egy hét után értesítette a rendőrséget, mert a korábbi eset miatt reménykedett abban, hogy a férfi hazajön vagy megtalálják valahol. Barátai, kollégái, illetve helyi pártaktivisták végigkérdezték Sápi szinte összes rokonát, ismerősét, de nem jutottak előbbre. Még a kórházakban is próbálkoztak, ahol szintén nem jártak sikerrel, mivel Sápi párja nem bejegyzett élettársként nem kaphatott információt. A nő ekkor döntött úgy, hogy értesíti a rendőrséget.

Sápi bizonytalan elmeállapotára utalhat egy tavaly áprilisi Facebook-bejegyzése is. Elütésekkel, rossz helyesírással, néhol érthetetlen szavakkal arról írt, hogy két barátja halt meg Ukrajnában, pedig éppen nincs is ott háború (hivatalosan valóban fegyverszünet van Kelet-Ukrajnában, de folyamatosak a harcok). A két barát nagyon közel állhatott hozzá, egyiküket testvérének nevezi, nagybetűkkel kiemelve. Arról is írt, hogy nem érdekli már a politika, illetve hogy pusztító haragot érez. A politikus egyébként aktívan osztotta meg ismerősei posztjait, például olyanokat, amelyekben egy eltűnt személy kereséséhez vagy egészségügyi gondokkal küzdőkhöz kértek segítséget.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.