A Szegedi Törvényszék katonai tanácsa tárgyalja annak a három főrendőrnek az ügyét, akiknek Fehér János 2024-ben beismerte szörnyű tettét. Fehér azt állította előttük, hogy 16 éves korában, 2000-ben ő végzett a 11 éves Till Tamással. A férfi azonban most már azt hangoztatja, hogy Petőfi Attila vezérőrnagy, Bogdány Gyula alezredes, illetve Ferentzi István őrnagy, pszichikai ráhatással és megtévesztéssel vette rá, hogy ismerje be a kisfiú megölését.

Till Tamás 2000 gyermeknapján ment el otthonról, és soha többé nem tért haza. A szülei, a jelenleg súlyos betegség miatt kórházban kezelt Katalin, illetve az őt mindenben segítő férje, Mátyás ,24 éven keresztül reménykedett benne, hogy a gyermekük egy nap hazatér. Nem így lett. A sikeres bútoripari vállalkozó, Fehér János besétált a rendőrségre és előadta: tudja, hol pihennek a beton alatt Tamáska földi maradványai, és el is mondja, ha cserébe előnyökhöz jut egy barátja. A vádalku megköttetett.
A 2000-ben csupán 16 éves, azaz fiatalkorú Fehér elmondta, hogy akkoriban W. József esztergályosmester tanyáján dolgozott. Kifejtette, hogy valószínűleg az idős férfi végzett a gyermekkel, majd Fehért és a kamasz egy intézetis társát kérte fel a holttest lebetonozására. A rendőröknek ez mesének tűnt, és tovább kérdezték Fehért. A férfi végül beismerte, hogy ő végzett a kisfiúval. Igen ám, de azóta János makacsul tagad, és azt állítja, az őt kihallgató egyenruhások azt mondták neki, hogy ha nem vállalja magára a bűncselekményt, akkor visszaküldik a kárpátaljai szeretteit Ukrajnába, így Fehér lelkén szárad a haláluk, ha a háború áldozatául esnek. Hozzátették, hogy neki már egyébként sem lehet baja, hiszen a gyilkosság ennyi idő után már elévült.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a rendőrök az akkor hatályos jogszabályt valóban így értelmezték, és a férfit el is engedték. Az ügyészség viszont közölte, hogy az emberölés minősített esetei nem évülnek el, és ennek megfelelően kiadták az elfogatóparancsot Fehér ellen. A bíróság végül letartóztatta, az ügyészség pedig később vádat emelt ellene. A vád alapja pedig éppen az a beismerő vallomás, amiről a férfi állítja, hogy nem korrekt körülmények között keletkezett. A rendőrök ügyének tétje tehát az ő szabadságuk mellett nem más, mint az, hogy voltaképpen helyet kell-e cserélniük Fehérrel. Ha a beismerő vallomás kiesik, a férfit minden bizonnyal ki kell engedni a börtönből.
A tárgyalás ezekben a percekben kezdődött.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.