Május 16-án este egy taxisofőr egy nőt és egy férfit vett fel Kecskeméten, az egyik állomás előtt. A férfi már az indulás után hangosan szidni kezdte a sofőr egyik kollégáját, amiért korábban nem állt meg nekik. A taxis többször kérte, hogy hagyja abba a kiabálást, de az utas ekkor már vele is ordibálni kezdett. A sofőr végül úgy döntött, visszafordul, és kirakja őket a kiindulóponton.

Ez a döntés azonban még jobban feldühítette a 40 éves férfit. Először a kocsiban ütötte meg a sofőrt, majd amikor megálltak, kiszállt, és többször is bántalmazta a 70 éves taxist az utcán.
A megtámadott férfi az arra haladó autósoktól próbált segítséget kérni. Végül egy fiatal nő állt meg segíteni. Az agresszív férfi ekkor az ő autóján vezette le a dühét: többször megrántotta az ablaktörlő lapátot, bár komolyabb kárt szerencsére nem okozott. A nő azonnal értesítette a rendőröket, a támadó és társa pedig elmenekült – írja a Police.hu.
A járőrök azonnal a férfi keresésére indultak, és a részletes személyleírás alapján néhány utcával arrébb elfogták. Ruházatának átvizsgálásakor egy műanyag tégelyben 7 gramm droggyanús növényi törmeléket találtak nála.
A rendőrök előállították a 40 éves férfit, majd könnyű testi sértés, garázdaság és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.