A színpad helyett ma már az erdő csendjében talált magára Martos Hanga. A fiatal színésznő, aki korábban a Nemzeti Színház közönségét varázsolta el tehetségével, most egészen más szerepben találta meg önmagát: erdőfürdő-vezetőként segít azoknak, akik elvesztek a rohanó világ zajában. A drámai fordulatot egy súlyos egészségügyi krízis hozta el számára – két évvel ezelőtt sztrókot kapott, ami után hosszú rehabilitáció vette kezdetét. Hanga azonban nem omlott össze, hanem új életutat talált a természetben.

Martos Hanga 26 éves, a Nemzeti Színház ünnepelt színésznője. Egy éve előadás közben sztrókot kapott a színpadon agyi aneurizma miatt, amely egyik pillanatról a másikra lebénította a testét. A fiatal színésznő elmesélte a Borsnak, hogyan küzdött meg ezzel a nehéz helyzettel, hogyan kezdett új életet, és milyen fontos életleckéket tanult a betegségéből.
Emlékszem, a színházi takarásban ért a sztrók. Összevissza beszéltem, a bolgár rendező amúgy sem értette, de én tudtam, hogy nagy a baj. Mondtam az öltöztetőknek, hogy hívják a mentőt. A mentősök eleinte nem akartak bevinni, mert minden értékem normális volt. A vérnyomásom rendben volt, csak a pulzusom volt alacsony. Majdnem hazaküldtek, de ragaszkodtam hozzá, hogy vigyenek be a kórházba. A mentőben lettem rosszul. Onnantól nem emlékszem semmire. Nem gondoltam sztrókra, hiszen azt hittem, az csak idősebbekkel történhet meg. Az aneurizmáról azt sem tudtam, hogy létezik
– mesélte Martos Hanga. Azután elmesélte, hogyan talált rá a természetre, mint gyógymódra.
Sokat gondolkodtam az eseten és az életemen. A sztrókomat sok minden megelőzte, jó is, rossz is. Szerettem a színházat, de nagyon kimerítettem a testemet és a lelkemet is. Akkoriban pánikbeteg lettem. Valószínűnek tartom, hogy a sztrók és a nehézségek vezethettek vissza engem a természethez. Rájöttem, hogy a színházon túl is van élet, rengeteg szépség, amire érdemes figyelni
- tette hozzá.
Amikor az emberrel történik valami tragikus vagy váratlan, ösztönösen elkezd közeledni a természethez
– fogalmazott Hanga, aki szerint az erdő nemcsak megnyugvást adott neki, hanem konkrét kapaszkodót is a gyógyulás során.
A rehabilitáció idején szinte minden délután kiszökött az erdőbe, ahol a csend és a természet közelsége segített neki feldolgozni mindazt, amin keresztülment. A színésznő ma már saját erdőfürdő programokat vezet, ezek során a résztvevők nem egyszerű kirándulásra indulnak, hanem egyfajta lelki utazásra.
Az úgynevezett erdőfürdő japán eredetű módszer, amelynek lényege, hogy az ember teljes figyelmével jelen legyen a természetben. Nem a teljesítmény, nem a kilométerek számítanak, hanem az érzékelés és a kapcsolódás.
A legtöbben úgy mennek végig egy erdei ösvényen, hogy észre sem veszik, milyen elképesztő részletek veszik körül őket. Mi megállunk, figyelünk, hallgatunk. Megpróbálunk valóban jelen lenni a pillanatban és rácsodálkozni az élet és a természet szépségére
– árulta el Hanga.
A programjai során a résztvevők két-három órán keresztül szinte teljes csendben haladnak. Ez elsőre sokaknak furcsának tűnhet, de éppen ebben rejlik az erdőfürdő különlegessége. A csend Hanga szerint nem kínos, hanem felszabadító.
A csend mindig a jelenbe vezet. Állandóan a múlton rágódunk vagy a jövőtől félünk, közben pedig elveszítjük a jelent. A természet érzékelése viszont csak a jelenben történhet meg
– tette hozzá a színésznő.
Az erdőfürdő során különféle vezetett gyakorlatok segítik a résztvevőket abban, hogy mélyebben kapcsolódjanak önmagukhoz és a természethez. A foglalkozások végén gyakran gyógynövényes teaszertartás várja őket, ami tovább erősíti a lelassulás élményét.
Hanga szerint főként a városban élőknek lenne nagy szükségük arra, hogy időnként teljesen kiszakadjanak a folyamatos ingeráradatból. A telefonok, az állandó online jelenlét és a stressz ugyanis lassan felemészti az embereket.
Az erdőfürdőhöz nem kell semmilyen különleges képesség vagy tapasztalat. Csak nyitottság és kíváncsiság. Az a fontos, hogy az ember megengedje magának, hogy megálljon és egy kicsit élvezze a napot, a természetet és a létezés örömét
– zárja gondolatait Hanga.
A színésznő története sokakat inspirál. A sztrók után nemcsak újraépítette önmagát, hanem másoknak is segít megtalálni a szépséget az életben. Miközben sokan továbbra is a rivaldafényre vágynak, ő a csendben találta meg azt, amit valójában egész életében keresett.
Érdekel még hasonló történet? Nézd meg videón!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.