Felháborító: masszázzsal verte át az embereket, majdnem 3 millió forintot kaszált

csalás
PUBLIKÁLÁS: 2026. május 21. 12:23
A vádlott letartóztatását kihallgatása után elrendelték. A 30 éves nő masszázsokat ígért, majd eltűnt az előlegekkel.

Egy 30 éves nőt vett őrizetbe a rendőrség, miután több feljelentés érkezett a Debreceni Rendőrkapitányságra. A vádlott masszázsszolgáltatások ürügyén összesen 27 embert károsított meg.

Masszázsokat ígérve fosztogatott egy nő
Masszázsokat ígérve csalt egy nő (Illusztráció: New Africa)

Masszázs helyett átverte az ügyfeleket

A sértettek ugyanazzal a panasszal fordultak a hatóságokhoz: nyirokmasszázsra jelentkeztek egy nőnél, előleget fizettek, ezt követően azonban az időpontokat sorra lemondták.

Bár a masszőr kezdetben magyarázkodott és új időpontokat is adott, később sem az üzenetekre, sem a telefonhívásokra nem reagált.

A debreceni nyomozók eddig közel 30 sértettet azonosítottak, az okozott kárt pedig összesen csaknem 3 millió forintra becsülik. A nőt május 19-én 27 rendbeli csalás miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását is - írja a rendőrség.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.