Hat infarktust élt túl David Bowie

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2016. január 12. 21:00
Nem csak a gyilkos kór kínozta David Bowie testét, hanem komoly szívbetegség is: hat infarktust élt túl az utóbbi pár évben.
ozs

David Bowie többször is összeesett utolsó klipje forgatása alatt, de nem volt hajlandó abbahagyni a munkát. A vasárnapi elhunyt énekes nem szerette volna cserben hagyni rajongóit, ezért az utolsó erejével is azon volt, hogy befejezze utolsó lemezét, és a Lazarus című musicalt. Ivo van Hove, Bowie zenei rendezője azon kevesek közé tartozott, aki tudott Bowie rákbetegségéről.

– Az utóbbi időben többször is elájult a megerőltetéstől. Egyszer félrehívott, hogy elmondja, nem biztos, hogy végig tudja velünk csinálni a színdarab próbáit. Közölte, hogy májrákja van. David még a halálos ágyán is küzdött mint egy oroszlán, folyamatosan dolgozott. Hihetetlenül tisztelem ezért – emlékezett vissza az utóbbi hónapok megpróbáltatásaira a rendező.

Az énekesnél 2014-ben diagnosztizálták a májrákot, de a világ elől a halála pillanatáig titkolta, hogy megtámadta testét a gyilkos kór. Azt is kevesen tudták a világtól elvonultan élő énekesről, hogy a hedonista rock and roll életmódnak ő sem tudott ellenállni. A kilencvenes évekig évtizedeken át nagy láncdohányosként nem csak a nikotinnak, de a kokainnak és az alkoholnak is a rabja volt. Az önpusztító életvitel komoly károkat okozott a szervezetében. Az utóbbi években nem csak a gyilkos kór kínozta testét, hanem komoly szívbetegség is. 2010-ben szívével műtötték, hat infarktust él túl az elmúlt években.

Azon a nyáron, amikor diagnosztizálták a zenésznél a halálos kórt, Manhattanből Nagy-Britanniába utazott feleségével és közös lányukkal Brixtonnal, hogy megmutassa nekik szülőföldje nevezetességeit, London turisztikai látványosságait.

David Bowie mellett az elmúlt 24 évben végig ott volt gyönyörű felesége, Iman Abdulmajid. A szomáliai szupermodell még nem beszélt érzéseiről a nyilvánosság előtt férje halála kapcsán, mindössze egy rövid üzenetet tett közzé Twitterén a tragédia előestéjén: „A küzdelem valós, de Isten is az.” 

Let's Dance

David Bowie halálának bejelentése után megrohamozták a rajongók azt az ausztrál kocsmát, ahol annak idején a legendás Let's Dance című klipjének néhány jelenetét forgatták. A Sydneytől 650 kilométerre fekvő Carinda nevű kisfalu 200 fős lakosságának 1983-ban fogalma sem volt arról, hogy Bowie klipjének köszönhetően turistacélponttá válik a település egyetlen vendéglátó kisegysége.

– Megállás nélkül üzemelünk – közölte Bowie halálhírére reagálva Malcolm George, a kocsma jelenlegi tulajdonosa.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.