Hősies helytállás mentett életet Újfehértón - számolt róla a Szívügyem az életed elnevezésű Facebook-oldal. Mint írták, minden előzetes jel nélkül esett össze egy 70 év körüli hölgy a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Újfehértó postahivatalában a napokban.

A drámai pillanatokat a posta egyik munkatársa azonnal észlelte, habozás nélkül a beteg segítségére sietett és tárcsázta a 112-t. A telefon másik végén mentésirányító bajtársunk villámgyorsan felismerte a súlyos helyzetet. Miután kiderült, hogy a hölgy már nem lélegzik, a bejelentőt azonnal instruálni kezdte az életmentő mellkasi nyomások megkezdésére, miközben egyszerre riasztotta az újfehértói mentőegységet és a nyíregyházi rohamkocsit is.
A perceken belül helyszínre érkező mentők átvették az újraélesztést a bátor postai dolgozótól. Bajtársaink azonnal megkezdték az emelt szintű ellátást, használták a defibrillátort, melyre két alkalommal is szükség volt, miközben folyamatos mellkasi kompressziót és légútbiztosítást végeztek. Az összehangolt és példaértékű csapatmunkának köszönhetően néhány perc múlva visszatért a nő keringése. Időközben a rohamkocsi is megérkezett, bajtársaink emelt szintű légútbiztosítást követően, lélegeztetve, stabil állapotban szállították intenzív osztályra a beteget. Elismerés a lélekjelenléttel cselekvő postai dolgozónak, a kiváló mentésirányításnak és az életmentésben résztvevő bajtársainknak!
- olvasható Szívügyem az életed Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.