Amikor hárman szörnyethaltak február 21-én a 3-as főúton Aszódnál egy frontális ütközésben, három gyermek maradt árván. A 16 esztendős Norbi gyámja 23 éves nővére lett. A fiúban testvérei és a foci tartja a lelket.
Hiába gazdálkodhat több mint kétmilliárd forinttal a Köztársasági Elnöki Hivatal, az idei első négy hónapban csak három szerződésre adott ki pénzt az államfői rezidencia.
Öt év szabadságvesztésre ítélte a bíróság azt az 51 esztendős bécsi férfit, aki megerőszakolta kétéves kislányát. A borzalmas tettnek a szemközti épületből akadt egy szemtanúja, felvételt is csinált róla, majd értesítette a rendőrséget.
Az országhatárokon túlra is elérnek most már a Mosolygó Kórház Alapítvány (MKA) védelmező karjai. A civil szervezet a betegség miatt kórházi ágyba kényszerült gyermekek gyógyulását segíti több száz önkéntessel országszerte immáron 10 éve.
Egy kínai férfi lett a harmadik úr a 2000-es évek óta, aki azzal a mesével állt elő, hogy ő bizony elesett és a férfiasság beleakadt ebbe vagy abba. Emlékeznek még a függönyt aggató lelkészre, akinek a hátsójából egy krumplit kellett...
Egy texasi családi víziparkban a tervek szerint nem lehet majd olyan fürdőruhában megjelenni, amely a feneket nem takarja el rendesen. A tangatilalom nemcsak a nőket érinti.
Csupán minden ötödik magyar beszél angolul, ezzel az utolsók vagyunk az Európai Unióban. Nehezen veszik át a nyelvtanárok a modern módszereket, és rosszul oktatnak az iskolákban.
Rendőrök mentették meg az életét egy 16 éves miskolci lánynak, aki az avasi kilátónál próbált öngyilkos lenni. Az egyenruhások lebeszélték az ugrásról, majd a karjánál fogva visszahúzták a korlát mögé.
9 éves kislánya holttestét tette az anya, amelyről a többi gyermeke is tudott, hiszen ők is kerestek ételt a lakásban. Az apa azt hitte, lánya él, hiszen az anyja a telefonban még énekelt is neki és úgy beszélt róla, mintha mintha minden...
Életfogytig tartó fegyházra ítélte első fokon a Szolnoki Törvényszék azt a három férfit, aki 2011 novemberében elrabolta, és Újszász külterületén megölte a szolnoki Baunok István vállalkozót és gyermekorvos feleségét.
Egy ősrégi kézikönyvvel meghekkelt két 14 éves srác egy bankautomatát Kanadában. A fiúknak semmiféle extra számítástechnikai tudása nincs, csupán követték az útmutatóban leírtakat, amit az interneten találtak, és kinyomtattak.
Egy 29 brit nő 15 éve gyűjt Hello Kitty figurákat, kiegészítőket bútorokat és mindent, ami a rajzfilmfigurával kapcsolatos. Eddig 19 millió forintja ment rá, nyaralni meg évek óta nem ment el.
Vérzéses láz, malária, bőr- és szívféregfertőzés – e betegségeket is terjeszthetik idén a kullancsok és szúnyogok. A veszélyre a Magyar Kullancsszövetség figyelmeztet. A részletekről dr. Kapiller Zoltán egyesületi elnököt kérdeztük.
Amikor Lisa majdnem megszült a terhessége 29. hetében, minden irtózását és bűntudatát legyőzve krumplisalátát tömött magába – és nem hányta ki. Hogy életben maradjon ő is és a gyereke is, elkezdett legalább napi 1500 kalóriát magához venni.
Két fiatal drogozása miatt kerestek kábítószert a kunszentmártoni papnál. Az atyára egy névtelen levélben hívták fel a figyelmet. A plébánián drogkereső kutyákkal tartottak házkutatást. Az egyház kiáll a meggyanúsított Kövesdy Zsolt mellett.
Egy hónapra vége az édes kettesben elköltött gyertyafényes vacsoráknak, a romantikus sétáknak és a lepedőakrobatikának. A ma kezdődő és július 13-áig tartó labdarúgó-világbajnokság idején a hölgyek kénytelenek beérni kedvesük...
Ötvenezer forint értékű Jysk vásárlási utalványnak örülhet hűséges olvasónk. Mátyus Imre és párja több mint tíz éve minden nap a Borssal indítja a napot.
Budapest egyik legdrágább ingatlanába költözik Orbán Viktor és kormányfői hivatala. A budai karmelita kolostor szolgált már templomként, zárdaként, lőszerraktárként és színházként is.
Csontsoványra lefogyott és járni is alig tudott az a fehér uszkár, amelyik öt napon át halott gazdáját őrizte a szigligeti nádasban. A közelben lakó Joli néni cukorborsólevessel mentette meg az életét.
Nem tudta a szövegét, és ingyenpiát követelt Krasznai Tünde egy hétvégi eseményén – állítja a duciszépségverseny szervezője. Az x-faktoros viszont teljesen másként emlékszik a történtekre. Nem érti, miért vádolják hazugsággal.
Negyed mázsás daganatot operáltak ki a 46 éves Toplak Anikó testéből az Országos Onkológiai Intézetben. Anikó 40 kiló lett a műtét után, lassan meggyógyul.
A férfi műtétek közben szexuális tartalmú képeket és szövegeket küldött a csajának ahelyett, hogy a betegekkel foglalkozott volna. Többek közt ezt is tartalmazza a 17 oldalas jegyzőkönyv, amelyben a perverzióit sorolják fel konkrét példákkal.
Egy három méter hosszú szalaggal a nyakában futkosott a 13 éves tinilány, de véletlenül elcsúszott a lépcsőn, a rögtönzött sál pedig a korlátra csavarodva eltörte a csigolyáit. A holttestet a bátyja találta meg, a rendőrség öngyilkosságra...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.