René Benko élete és hatalmas bukása a szeretetről szól. A pénz végtelen szeretetéről. A magyar származású milliárdos mérhetetlen vagyont gyűjtött össze; olaszországi luxuskastély, innsbrucki álompalota éppúgy szerepelt a portfólióban, mint a cégein keresztül birtokolt áruházak, reptér és számos lakóház. Gigantikus bukása után viszont mára semmije sem maradt.

A magyar felmenőkkel rendelkező Rene Benko, az osztrák ingatlanpiac egykori királya, 2025 januárja óta előzetes letartóztatásban várja a sorsát. Miközben a jogászok a romokat takarítják, Benko egyre másra veszti el luxustárgyait.
René Benko most vagyona koronaékszerétől kénytelen megválni. Az Innsbruckban található, 2023-ban átadott luxusvilla eredeti értéke 67,5 millió euró (24,6 milliárd forint) volt. Ez az ingatlan a Sigma-csoport csődbe menetele előtt került át a Benko családhoz köthető magánalapítványhoz. Vevőt nehéz találni rá, mert ugyan az eredeti elképzelések szerint szállodaként akarták hasznosítani, az hamar kiderült, hogy a tágas terek miatt csak kevés szobával rendelkezik. A bútoraitól már megszabadított, jelenleg üresen álló ház havi fenntartása havi 18 ezer euró (6,5 millió forint.) Az alapítvány is a csőd szélén áll, úgyhogy onnan már nem sokáig fizetik az üzemeltetés számláit.

Az osztrák sajtó előszeretettel emlegeti fel a meghökkentő luxus egy másik, igazi gyöngyszemét, ami a Garda-tó partjáról, Sirmionéból származott. A mesés, helikopter-leszállóval és saját stranddal felszerelt, 1,2 hektáros luxusvilla kertjét ugyanis nem egy sima áruházi géppel gondozták. A kertész egy igazi szörnyeteggel, egy Gianni Ferrari GTS 220D típusú fűnyíró traktorral száguldozott a pázsiton. A gép a klasszikus árnyalatokban, pirosban és sárgában pompázik. A kerti vadállatot Corte Teggében gyártották.

A gép legnagyobb dobása a hidraulikus fűgyűjtő; a 480 literes kosarat 1,8 méter magasra képes felemelni, hogy a nyesedéket közvetlenül a teherautóra borítsa.
Egy ilyen kerti luxusgép új ára 25 000 eurónál (közel 10 millió forintnál) kezdődik. 2025-ben egy osztrák online aukciós portálon végül megdöbbentően alacsony áron, mindössze 6700 euróért (kb. 2,6 millió forint) kelt el.
Nézz be René Benko luxusvillájába! Kattints a videóra!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.