Nem tenné pénzzé tehetségét az Alpok Adria királynője

Nem tenné pénzzé tehetségét az Alpok Adria királynője

Miss Alpok Adria
PUBLIKÁLÁS: 2016. május 10. 11:30
<p>Önálló kiállítására készül a szépségkirálynő.</p>
Huszti Zoltán

Nem vakítja el saját sikere Vanyóczky Brigittát. Az Alpok Adria vasárnap esti győztese máris visszatért tanulmányaihoz, hisz nyakán van a vizsgaidőszak.  

– Nem könnyű az életem ezek­ben a napokban, mert a vizsgáim most fognak elkezdődni művészettörténetből, művészetfilozófiából, és a gyakorlati vizsgáim sincsenek még meg – mondta vasárnap éjjel a Borsnak a 22 éves szépségkirálynő. Mint azt februárban a budapesti döntő után megírtuk, Brigitta a Metropolitan Egyetem képzőművészeti szakán másodéves hallgató. Folyamatosan fest, már több mint negyven képe elkészült. Már a galériák érdeklődését is felkeltette, de ő nem akarja mindenáron pénzzé tenni művé­szetét.

– A budapesti döntő óta belefogtam három új kép festésébe is. Szeptemberben lesz az önálló kiállításom megnyitója a Mammutban. Oda legalább harminc képemet elviszem. A képeimet árulni majd csak egy aukción szeretném, a bevásárlóközpontban csak akkor adok el képet, ha komoly ajánlatot kapok. Mivel belsőépítész végzettségem is van, nyáron fotórealisztikus képeket fogok készíteni a terveimből, hogy azt a szakmámat is életben tartsam – mondta a Miss Alpok–Adria hazai királynője a jövőbeli terveiről. Brigitta ismételten leszögezte, nem akar playmate lenne.

A versenyen második lett Lajter Elvira, aki óvodapedagógusként idén végez Szegeden, a harmadik pedig Szakálos Dóra. Ő Budapesten idegenvezetőnek tanul.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.