Amikor a Culbertson család elveszítette a szeretett nagypapát, elhatározták, hogy a hamvait több kisebb urnába osztják szét, hogy minden családtagnál maradhasson egy kicsi az emlékéből. Felmentek az Amazonra, kiválasztották a kegytárgyakat, majd megnyomták a rendelés gombot. Arra azonban legmerészebb rémálmaikban sem gondoltak, hogy a futár nem üres urnákat visz majd ki nekik Kaliforniába. Az egyik dobozból ugyanis rejtélyes hamvak borultak ki.

Ebben a darabban egy hamuszerű anyag volt. Kicsit utánaolvastunk, és pont úgy néznek ki, mint a hamvak
– nyilatkozta sokkos állapotban a családfő, Mark Culbertson a helyi tévének, miközben mutatta a kamerának a gyanús szürke port.
A család azonnal tárcsázta az online áruház ügyfélszolgálatát, de a multi reakciójától teljesen elhűltek. Az Amazon úgy kezelte a bizarr esetet, mintha csak egy hibás pólót vagy egy törött bögrét küldtek volna vissza. Elnézést kértek, majd visszautaltak a számlájukra 19,99 dollárt (alig 7000 forintot), és közölték, hogy mivel a rendelés még tavaly történt, a részükről az ügy le van zárva – derül ki a People magazin cikkéből.
Az Amazon egyáltalán nem működött együtt velünk. Csak vissza akarták adni a pénzt, és ott pontot tenni az ügy végére
– dühöngött Mark.
A cég később azt javasolta, hogy vigyék be a hamvakat egy helyi temetkezési vállalatnak, ők majd kifizetik a költségeket. Mark Culbertson azonban nem hajlandó a kukába vagy egy jeltelen raktárba dobni egy ismeretlen ember maradványait. Addig nem nyugszik, amíg meg nem találja a gyászoló rokonokat.
Még az ügyfélszolgálatosnak is megmondtam: nem akarjuk visszaküldeni nektek, hogy aztán egy raktárban porosodjon. Válaszokat akarunk. Azt akarjuk, hogy visszakerüljön a családjához
– szögezte le a férfi, aki most nyomozásba kezdett. „Csak azt akarom, hogy visszakerüljenek a szeretteikhez, és úgy gondoskodjanak róluk, ahogyan azt ők szeretnék.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.