Elhunyt Szita Bence édesanyja

Szita Bence
PUBLIKÁLÁS: 2026. május 23. 20:42
Szita Szilvia élete a fia elvesztése után szinte tönkrement, magával is végezni akart. Végül azonban úgy döntött, hogy a lánya és az anyja miatt talpra kell állnia. Ez azonban csak részben sikerült, több betegséggel is küzdött és egyedül, magányosan élt. Szita Bence édesanyja csendben elaludt.

Szita Bence édesanyja, Szita Szilvia legutóbb arról beszélt a Borsnak, hogy fia utáni gyász teljesen felemésztette az életét. Már előtte is szenvedélybeteg volt, de utána jött a mélypont. Megpróbált végezni magával, de akkor úgy döntött, hogy talpra áll az anyja és a lánya miatt. Később azonban epilepsziával, magas vérnyomással, tüdőbetegséggel és pszichés problémákkal küzdött. Most Szita Bence nagymamája a Borsnak elmondta, hogy lánya elhunyt. A szíve nem bírta tovább, csendben elaludt. 

Szita Szilvia és Szita Bence egy képen.
Szita Szilvia és Szita Bence egy képen. Forrás: Bors

Szita Bence meggyilkolása felemésztette az anyát 

Ahogy azt korábban megírtuk, Szita Bence nevelőapja, Gyöngyi Sándor és akkori párja, P. Erika között megromlott a kapcsolat, miután a fiú az apjához került és nem jött ki a nő vele hasonló korú gyerekeivel. Emiatt a férfi úgy döntött, mindenkinek az lesz a legjobb, ha külön költöznek. Erika ezt nem akarta elfogadni, meg volt győződve róla, hogy Bence tehet mindenről, ezért elhatározta, hogy végez vele. 

Fotó: Lang Róbert 

2012. október 29-én P. Erika rávette Szita Bencét arra, hogy menjen el hozzá Kaposvárra, és töltsenek együtt pár napot. A fiú ennek örült, mert így együtt lehetett a nővérével, aki közben Erikához került. 

Amikor a fiú megérkezett, Erika a kocsijában várta, de nem volt egyedül. Vele volt még B. József és K. József, két hajléktalan férfi, akiknek fizetett a nő, hogy megöljék a fiút. Előbb egy kocsmához vitték, ahol bort itattak a kisfiúval, majd Sántos külterületére vitték, ahol brutálisan megkínozták, majd élve elásták a fiút. 

Szita Bence gyilkosai a bíróságon. Fotó: Löffler Péter 

A három gyilkost végül elfogták, 2014-ben életfogytiglani büntetést kaptak. A nő 2017-ben, két férfi pedig 2019-ben halt meg a rácsok mögött. 

Van segítség!

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőket segítő, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot!

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.