Öt és fél évet kapott az az exkatona, aki közelről tarkón lőtte a szomszédját. Sz. Zoltánt korábban már életfogytiglani büntetést kapott gyilkosságért, de akkor egy hőstettért kegyelemmel kiszabadult.
<p>Házasság után a cseh hölgyek hajlandóak a férjükkel a leggyakrabban összebújni egy felmérés szerint. A férjezett magyar nők nem túl engedékenyek párjukkal, a felmérés utolsó helye azonban igazi meglepetés!</p>
Az idén az első fél évben 231 kegyelmi kérvényből csak egyet fogadott el az államfő - írta az Igazságügyi Minisztériumra hivatkozva a Magyar Nemzet szombati számában.
A vihart kavart Kiss László féle csoportos nemi erőszak-ügyben olyan adminisztrátorba botlottunk, aki a nyolcvanas években tudta meg, hogy úszóválogatottunk volt kapitánya a tette után miért folytathatta zavartalanul a munkáját.
A késelős gyilkost áldozata szülei végezhették volna ki, de az utolsó percben megkegyelmeztek neki. Az anya azt mondja, halott fia megjelent neki álmában, és arra kérte, ne bosszulja meg halálát.
A Manchester United nemrégiben visszavonult legendás menedzsere a minap a Harvard Business Schoolon tartott előadása során mondta el sikerei kulcsát.
Bár 11 év után kegyelmet kapott Áder Jánostól a nő, aki leszúrta brutális apját, az élete végleg kisiklott. Férjével kilencvenezerből nevelnek három gyermeket, nyolcmilliós hiteltartozásuk miatt bármelyik nap kilakoltathatják őket gyömrői...
Beismerő vallomást tett N. Gábor, s a thai rendőröknek meg is mutatta, miként végzett R. Péterrel. A férfi azt mondta, hogy áldozata meglopta 107 millió forinttal.
Egy veszprémi zebrán 2010 szeptemberében gázolt halálra egy idős férfit Pásztor István kézilabdázó. Idén januárban elítélték, márciusban kegyelmet kért, azóta néma csend…
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.