Kilenc évet kapott a gyilkos István bácsi

Kilenc évet kapott a gyilkos István bácsi

erőszak
PUBLIKÁLÁS: 2016. május 11. 05:30
Jogerősen kilenc évre ítélte a bíróság a nyolcvanéves T. Istvánt. A Vodkás Pista becenevű férfit korábban halálra ítélték, regény és film is készült róla.
Munkatársainktól

Anyám ma is retteg, félek, hogy a gyilkos kiszabadul, súlyosabb ítéletben reménykedem – mondta még az elsőfokú ítélet után Gyökér Péter, Vodkás Pista áldozatának fia. Reményei nem váltak valóra: a Győri Ítélőtábla másodfokon helybenhagyta a kilencéves büntetést.

A nyolcvanéves T. István még 2014-ben Győrzámolyon támadt egyik szomszédasszonyára. A férfi húst vásárolt tőle hitelbe, és amikor az idős asszony a hűtőtáskába hajolt, hogy kivegye, hátulról egy kalapáccsal tarkón vágta. Miután megfordult, az áldozat szeme alá sújtott. Ezután a teraszon kergette a tettes a sebesült nőt, aki szerencséjére be tudott zárkózni a házába, különben talán már nem élne.

T. István nem először kerül szembe a törvénnyel. Először 1956-ban, amikor gyilkolt. Társával a forradalom után akarta elhagyni az országot. Egy család fogadta be őket, akik közül egy embert vérbe fagyva találtak reggelre, egy másik eltűnt. Vodkás Pistát 1960-ban halálra ítélték, de az elnöki tanács kegyelme után 1978-ban szabadulhatott. Egy somogyi faluban telepedett le, de nyolc hónappal később megkéselte a feleségét és az anyósát. Újra börtönbe került, 1986-ban szabadult, ezután költözött Győrzámolyra. A történetéből Galgóczy Erzsébet író több regényt írt, film és színdarab is készült róla.

– Emlékszem, amikor a győri színházat megnyitották hetvennyolcban, Erzsébet nem jött el a ünnepségre, mert T. István megfenyegette – mesélte korábban az írónő fia.

Vodkás Pista leghamarabb öt év múlva szabadul, ekkor 85 éves lesz. A Büntetés-végrehajtási Országos Parancsnokság (BVOP) közlése szerint jelenleg nem ő a legidősebb elítélt Ma­gyar­országon, hanem egy 84 éves fogoly.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.