Három gyermeke gyászolja a szombathelyi halott tévést

Három gyermeke gyászolja a szombathelyi halott tévést

Szombathely
PUBLIKÁLÁS: 2016. május 10. 21:30
<p>Három gyermeket hagyott hátra Maros-Kiss Adrienn, a Szombathelyi TV korábbi bemondója. A 46 éves nő egyik pillanatról a másikra távozott.</p>
Bors

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy egész Szombathely gyászolja a helyi tévé korábbi munkatársát, aki egyik pillanatról a másikra, minden előzmény nélkül távozott az élők sorából. Maros-Kiss Adrienn augusztusban lett volna 47 éves. A városban azt beszélik: otthonában, álmában érte a halál. Mivel az elhunyt már évek óta befejezte a tévézést és a Premontrei Gimnáziumban dolgozott magyartanárként, így tanítványai és tanár kollégái is gyászolják.

Hétfőn némák maradtak az iskolai csengői, délután pedig Szombathely főterén is megemlékeztek az asszonyról. A Honvédség Toborzó Országfutásának rendezvényét tartották volna ugyanis a Premontrei Gimnázium udvarán, amit a történtek miatt a főtéren tartottak meg. Az eseményen aztán megemlékeztek az elhunytról és a katonai zenekar gyászindulót is játszott a tiszteletére. A rendezvényen részt vett Farkas Ágnes korábbi válogatott kézilabdázó is.

Minderről videót is készített a 112 Press.

A tragédiát fokozza, hogy Maros-Kiss Adrienn nem csak remek tévés és kíváló pedagógus, de szerető anya is volt. Három gyermeket hagyott maga után.

– A legidősebb lánya most érettségizik. Azt nem tudni, mi lesz most a gyerekekkel, mert egyedül nevelte őket. Talán a nagymama gondoskodik majd róluk, aki eddig is segített a nevelésben – mondja informátorunk.

Maros-Kiss Adriennt pénteken temetik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.