Az autista Aazam Dahirt utoljára május 16-án, szombaton este 8 óra körül látták Louisville-ben, a Richiewayne Drive környékén a Louisville-i Metropolitan Rendőrkapitányság (LMPD) közleménye szerint.

A rendőrök perceken belül a helyszínre érkeztek a bejelentést követően, és nagyszabású keresést indítottak a gyermek után. Közlésük szerint ezt követően Golden Alert figyelmeztetést adtak ki a kisgyermek eltűnése miatt, aki autizmussal élt és nem beszélt.
Nem sokkal éjfél előtt a gyermeket egy közeli medencében találták meg, és a helyszínen halottnak nyilvánították.
Ez szívszorító veszteség. Nincsenek szavak, amelyek enyhíthetnék egy gyermek elvesztésének fájdalmát
– áll az LMPD közleményében.
Médiabeszámolók szerint közel 100 ember vett részt Dahir keresésében a Friendly Hills negyedben. A rendőröknek a jelentések szerint az LMPD eltűnt személyekkel foglalkozó egysége, K9-es csapatok, légi egység, drónegység és más erőforrások is segítséget nyújtottak.
Mark Domeck, egy régóta a környéken élő szomszéd elmondta, hogy ő is azok között volt, akik segítettek a gyermek keresésében. „Azonnal átkutattam a hátsó udvaromat, mindenhol körbenéztem, ahol csak tudtam, aztán elkezdtük átnézni a többi hátsó udvart is” – emlékezett vissza Domeck. A szomszédok szerint Dahir gyakran elkóborolt a környéken.
A fiú halálának ügyében a nyomozás továbbra is folyamatban van – írja a People.
A National Autism Association szerint az elkóborlás – vagy más néven szökés – gyakori jelenség az autizmussal élő kisgyermekek körében. A szervezet szerint ez a viselkedés, amely „veszélyes helyzeteknek teszi ki az érintetteket”, jellemzően egy kommunikációs forma, amely gyakran azért történik, hogy az illető eljusson valami számára érdekes dologhoz, vagy eltávolodjon valami zavarótól, általában zajtól, felfordulástól, félelmektől/fóbiáktól vagy elvárásoktól.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.