Az indiai férfinak roppant nagy szerencséje volt, hogy még időben felébredt, ugyanis már a hullaházban feküdt. A főorvos persze megpróbálta eltussolni az ügyet.
A kis Layla Hendersonról még saját szülei sem gondolták, hogy életben maradhat, de az orvosok nem mindennapi módon tettek csodát. Anyja szerint semmihez sem volt hasonlítható, amikor először mosolygott.
2015. október 21-ét világszerte várják a Vissza a jövőbe című trilógia rajongói. Marty McFly (Michael J. Fox) ugyanis ezen a napon érkezik meg a Dokival (Christopher Lloyd) 1985-ből. A legendás dátum elérkezése kapcsán a Bors felkutatta...
Intenzív osztályon ápolják azt a bátor férfit, aki élete kockáztatásával mentett ki egy idős asszonyt az őrjöngő kutya szájából. Hujbert József a betegágyán fekve nyilatkozott a Borsnak.
Az 58 éves lakitelki férfi horrorházában elevenedett meg Hitchcock Psycho című krimije. Gyula azt a látszatot keltette: anyja még életben van. Így felvehette a nő nyugdíját.
Március óta él az ingatlanja előtti fűben a férfi, miután felesége kirakta a szűrét. Az asszony még azt is megtiltotta a szomszédoknak, hogy etessék urát.
Mennyire ismeri a legjobb barátját? Látta már csupasz valójában? Ezek a lányok egymás legjobb barátnői, de még sosem látták a másikat ruha nélkül. Egészen mostanáig.
A jövő héten szinte szünet nélkül borús lesz az ég. Sokszor kell esőre is készülni, egyes területeken jelentős mennyiségű csapadék hullhat. A leghidegebb órákban néhol fagypont körüli értékeket is mérhetnek, s többfelé még nappal...
Soros György üzletember - különböző nemzetközi és magyar szervezetek támogatásával - pénzzel támogatja a korlátlan illegális bevándorlást - mondta Hollik István, a Fidesz-KDNP képviselője vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.