Néhány csont és egy koponya: ezt találták abban az autóroncsban, amit nemrég emeltek ki Kelet-Németországban az Elba folyóból. A Ford iszappal borított utasteréből előkerült emberi maradványok egy 13 évvel ezelőtti, azóta megoldatlan...
Felkavaró videó terjed az interneten, amin állítólag a kedden a törökök által lelőtt orosz vadászgép egyik pilótája látható közvetlenül földetérése után.
Az udvarukon álló autóval, játék közben ütötte el testvérét egy négyéves szegedi kisfiú. A rájuk vigyázó férfi ellen gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
Robbanószerrel megrakott teherautó robbant fel kedd reggel az el-arísi szálloda bejáratához vezető úton. Nem lehet tudni, hány áldozata van a támadásnak.
A szerencsétlen áldozat nemcsak, hogy túlélte a brutális támadást, de még a kés eltávolítása során is végig eszméleténél volt. Kizárólag erős idegzetű, felnőtt olvasóinknak.
Nagy erőkkel keresik a hatóságok azt a férfit, aki egy halászsapkában, napszemüvegben, kezében pedig egy hétköznapi kefével rabolt ki két kisboltot is.
A lány még 14 évesen szökött meg otthonról, ám kiderült, hogy az elmúlt 10 évben különböző internetkávézókban húzta meg magát és egy online szerepjátékkal játszott.
A férfi egy üzleti útra ment, ám amikor hazatért, döbbenten vette észre, hogy a házának fényei még este 11 órakor is égnek, a kulcsa pedig nem nyitja az ajtó zárját.
Rengeteg embernél problémát jelent, ha nem otthonában tör rá a szükség. Ám már az is veszélyt jelent, ha akár csak egy alkalommal is visszatartjuk az ingert.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.