Egy brit turistákkal teli repülőgép hajtott végre kényszerleszállást a Tenerife és Birmingham közötti út során, miután a pilóta feltehetően szívrohamot kapott.

A Jet2 járata több mint 9000 méter magasan repült, amikor a vészhelyzet kialakult. A gépnek hajnali 2 órakor kellett leszállnia Portugáliában. A szemtanúk elmondása szerint a légiutas-kísérők könnyes szemmel rohantak végig a folyosón, miközben azt kérdezgették az utasoktól, van-e köztük orvos.
A partneremmel aludtunk, amikor a káosz felébresztett minket. Villogni kezdtek a lámpák, és a láthatóan feldúlt utaskísérők orvost kerestek
- nyilatkozta az egyik utas.
A mentőszolgálatok a portói leszállás után azonnal a géphez siettek, ahol 220 utas figyelte, amint az orvosok ellátják a pilótát. Az utasok ezt követően 13 órát várakoztak a Francisco Sá Carneiro repülőtéren, mielőtt egy másik járattal és új személyzettel hazaszállították volna őket.
Több mint 13 órára rekedtünk Portugáliában szállás nélkül. Több mint egy órán át nem engedtek le minket a gépről. Aztán egyszerűen magunkra hagytak minket. Nem volt hol megszállnunk. Azt mondták, túl drága a szállás
- mondta el egy másik utas.
A Jet2 közleményében azt írta, hogy az LS1266-os járatot csütörtökön, május 21-én Portóba irányították át, ugyanakkor hangsúlyozták: az utasok biztonsága egyetlen pillanatig sem volt veszélyben. A légitársaság az okozott kellemetlenségekért és késésért is bocsánatot kért - írja a Metro.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.