A meleg idő nem csak bennünket, a növényeket is megzavarja. Olyannyira, hogy Győr-Moson-Sopron megyében már az eper is beérett, pedig csak jövő májusban kéne.
Pusztító járványt még nem okoztak, de évről évre több állatot és embert is megfertôznek a hazánkban is letelepedett új szúnyogfajok. Kell-e aggódnunk a halálos kórokat hordozó rovarok miatt?
Többe kerül majd a Márton-napi húsleves, mint maga a libapecsenye? A zöldségek ára ugyanis napról napra nő. Vannak helyek, ahol már a húsnál is drágábban mérik.
<br />
A magyar vállalatoknak lesz helyük Kínában - hangoztatta Orbán Viktor Sanghajban, az első Kínai Nemzetközi Import Expón (CIIE) felállított magyar országpavilont megnyitó beszédében.
Utolsó útjára kísérik a székkutasi vonatbaleset egyik fiatal áldozatát, Gyalog Milánt. Versenyzőruhában temetik majd el. A fiú édesapja autós felvulást szeretne, legalább száz ladás rója le majd kegyeletét.
Veronában folyik a tavalyi, 17 áldozatot követelő szerencsétlenség pere. A sofőr, V. János nem ment el a tárgyalásra. A Bors becsöngetett a békéscsabai férfihoz, mondja el: felelősnek tartja-e magát a tragédiában. <br />
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.